A Misna mondatának tisztázása: „Minden előlegben van és az Erődítmény szétterjed Minden Életen”
Most hogy minden fent leírt dolgot megtanultunk, megérthetjük azt a nem tiszta mondatot, ami a Maszehet Avot-ban van (harmadik fejezet, 16-os rész). A következően olvasható: „Ő (Rabbi Akiva) azt mondaná, hogy minden előlegben van és az erődítmény szétterjed minden életen. A bolt nyitva és a boltos halogatott fizetséggel adja el az áruit; a könyv nyitva és a kéz ír. És mindenki aki kölcsönre akar vásárolni, az jöjjön és vásárolhat kölcsönre, és a behajtók rendszeresen visszatérhetnek, napról napra, és behajthatnak az embertől tudva vagy tudomás nélkül. És van mire támaszkodniuk, és a megítélés igaz és minden készen áll a lakomára.”
Megvan az oka, hogy ez a mondat miért maradt homályos hasonlat, még egy utalás nélkül is a jelentésére. Ez azt mondja el nekünk, hogy van egy nagy mélység, amibe belemerülhetünk; csakugyan a tudás, amit eddig elértünk ezt valóban tisztává teszi.
 

A forma átalakításának kereke
Először is, hadd mutassam be a bölcseink véleményét a világ jövendő generációi számára: bár mi olyan testeket látunk amik generációról generációra változnak, ez csupán a testekkel van így. De a lelkek, amik a testnek magának lényegét jelentik, nem tűnnek el, hogy helyettesítve legyenek, hanem testről testre szállnak, generációról generációra. Ugyanazok a lelkek, amik az özönvízkor voltak, eljöttek Babilon idején is, és az egyiptomi száműzetés és az egyiptomi kivonulás idején… stb. egészen eddig a generációig, és a korrekció végéig.
Így a mi világunkban nincsenek új lelkek, olyan módon ahogyan a testek megújulnak, csak egy bizonyos mértékű lélek van, aki a forma átalakításának kerekén inkarnálódik, mivel mindig új testbe és új generációba öltöznek.
Ennélfogva a lelkekre való tekintettel, minden generáció a Teremtés kezdetétől egészen a korrekció végéig egy generáció, ami az életét több ezer éven keresztül kiterjesztette, egészen addig ameddig fejlődött, és korrigálttá nem válik, ahogyan lennie kellene. És a tény, hogy mindeközben mindegyikük számtalanszor cserélte ki a testét, ez teljesen nem tartozik ide, mivel a testnek magának a lényege, amit „léleknek hívnak” nem szenvedte el mindezeket a változásokat.
És sok bizonyíték van ami erre mutat, és egy nagy bölcselet is, amit úgy hívnak hogy a „lelkek inkarnációjának titka”. És miközben ez nem a magyarázat helye, a dolgok fontossága miatt, megéri rámutatni a tanulatlanok számára, hogy a reinkarnáció megjelenik a megfogható valóság minden tárgyával, és minden tárgy a saját útján végtelen életet él.
Bár a mi érzékeink azt mondják nekünk, hogy minden múlandó, ezt csupán csak így látjuk. Valójában csak inkarnációk vannak itt – egyik rész sem mozdulatlan és egy pillanatra sem áll meg, hanem inkarnálódik a forma átalakulásának kerekén, semmit sem veszítve a lényegéből útközben, ahogyan a fizikusok megmutatták.
És most letisztázhatjuk a mondatot: „Minden előlegben van.” Ez ahhoz hasonló, mint amikor valaki pénzt ad kölcsön a barátjának, hogy őt a haszna partnerévé tegye. Azért hogy biztos legyen benne hogy nem veszíti el a pénzét, biztosítékként adja neki, és így minden bizonytalanságtól mentes. Ugyanez érvényes a világ teremtésére és a létezésére, amit a Teremtő elkészített az embereknek, hogy foglalkozzanak vele, és valójában elérjék a Dvekut magasztos célját Ővele, ahogyan az a „Matan Torah” című cikkben elmagyaráztam (hatodik rész). Így azon kellene gondolkodnunk, hogy ki veszi rá az emberiséget hogy az Ő munkájával foglalkozzon, ameddig el nem jutnak ehhez a magasztos célhoz?
Rabbi Akiva azt mondja erről nekünk hogy „minden előlegben van”. Ez azt jelenti, hogy minden, amit Isten a Teremtésbe helyezett és az embereknek adott, nem szabadon adta nekik, hanem biztosítékkal biztosította be magát. És képzelhetjük, hogy milyen biztosítékot adott?
A következő mondással felel: „és egy erődítmény terjed szét az összes életen”. Ez azt jelenti, hogy a Teremtő okosan kigondolt egy csodálatos erődítményt és a teljes emberiségre szétterjesztette, hogy senki se meneküljön. És az élőt el kell kapni, és ebben az erődítményben kell tartani, hogy bizonyosan elfogadja az Ő munkáját, ameddig el nem érik a magasztos céljukat. Ez a biztosíték, amivel a Teremtő bebiztosította magát, hogy garantálja hogy semmi kár nem származik a Teremtés cselekedetéből.
Ezután részletesen magyarázza és azt mondja, „A bolt nyitva.” Ez azt jelenti, hogy a világ úgy tűnik nekünk mint egy nyílt bolt, tulajdonos nélkül, és bárki aki átmegy ezen, bőségesen kaphat, amennyit csak kíván, minden költségtől mentesen. Viszont Rabbi Akiva figyelmeztet minket hogy a boltos késleltetett fizetési móddal adja el a dolgokat. Más szavakkal, bár te nem látsz semmilyen boltost itt, tudhatod, hogy van boltos, és az az oka, hogy nem kér fizetséget, mert késleltetett fizetéssel árulja neked az árut.
És mondhatnád, „Honnan tudja az én adósságomat?” És erre ő így válaszol, „A könyv nyitva és a kéz ír.” Ez azt jelenti, hogy van itt egy általános könyv, amiben minden cselekedet fel van írva anélkül hogy egyet is elveszítenénk. És a cél körülveszi a fejlődés törvényét, amit a Teremtő az emberiségbe ágyazott, és mindig előrefelé buzdít minket.
Ez azt jelenti, hogy a romlott magatartások az emberiség állapotaiban pont azok, amik a jókat generálják. És minden jó állapot, semmi mást nem jelent csupán a munka gyümölcsét, a rossz állapotban, ami megelőzte azt. Valóban, ezek az értékei a jónak és rossznak nem utalnak az állapot értékére magára, hanem csak az általános célra: minden állapot, ami az emberiséget közelebb viszi a célhoz, jónak tekinthető, és ami ezt akadályozza, rossznak tekinthető.
Csak ezzel a mintával lett a „fejlődés törvénye” megépítve – a romlottság és a gonoszság az olyan állapotban jelenik meg, amit az jó állapotot okozó és generáló állapotnak tekinthetünk, hogy minden állapot elég sokáig tartson, hogy megnövekedjen a gonosz olyan mértékig a nyilvánosságban, hogy már ne legyenek képesek azt elviselni. Ebben az időben a nyilvánosságnak egyesülnie kell ellene, lerombolni azt és újraszervezni egy jobb állapotot a generáció korrekciójának érdekében.
És az új állapot is addig tart, ameddig a gonosz szikrái meg nem érnek benne, és el nem érnek egy olyan szintet, hogy már nem lehet azokat tolerálni, és ebben az időben le kell azt rombolni és ennek előnyére egy kényelmesebb állapot épül fel. És így az állapotok megtisztítják egyikről a másikra, fokozatról fokozatra, ameddig egy olyan korrigált állapotra nem jutnak, ahol nincs szikrája a gonosznak.
És úgy találhatjátok, hogy minden mag, amiből jó állapotok nőnek csupán romlott cselekedetet jelent maga, tehát minden gonosz ami megjelenik és a gonoszok kezéből származik, a generációban kapcsolódik és felhalmozódik egy nagy összességgé, egészen addig, amíg olyan nagy súlya nem lesz, hogy a nyilvánosság nem bírja elviselni azt. Ekkor felkelnek és lerombolják azt és egy vágyottabb állapotot teremtenek meg. Így láthatjátok, hogy minden gonosz feltétellé válik a vezető erő számára, ami által a jó állapot kifejlődik.
Ezek Rabbi Akiva szavai: „A könyv nyitva és a kéz ír.” Bármilyen állapota a generációnak olyan mint egy könyv, és minden gonosztevő olyan mint az író kéz, mivel minden gonosz bele van vésve és le van írva a könyvbe egészen addig, míg olyan mértékig nem halmozódnak fel, hogy a nyilvánosság nem képes elviselni. Ebben az időben lerombolják azt a gonosz állapotot és egy vágyottabb állapottá rendeződnek be. Így minden egyes cselekedet ki van számítva és le van írva abba a könyvbe, azaz az állapotba.
És ő azt mondja, „Mindenki aki kölcsönre akar vásárolni az jöjjön és vásároljon kölcsönre.” Ez azt jelenti, hogy hisz abban, hogy a világ nem olyan mint egy nyitott bolt tulajdonos nélkül, viszont jelen van egy tulajdonos, egy boltos, aki a boltban áll és minden egyes vásárlótól a pontos árat kéri az áruért, amit elvitt a boltból, azaz erőfeszítése legyen az Ő munkájában, ha ez a bolt őt táplálja, egy olyan módon ami bizonyosan elhozza őt a teremtés céljára, ahogyan Ő ezzel megelégedik.
Az ilyen ember olyannak tekinthető, mint aki szeretne kölcsönre vásárolni. Így még mielőtt kinyújtaná a kezét, hogy elvegyen ebből a világból, ami a bolt, ezt kölcsönre vásárolja meg, hogy később fizesse ki. Más szavakkal, magára veszi, hogy dolgozik azért hogy elérje az Ő célját az idő során, ameddig a boltból él, olyan módon hogy azzal fizeti meg a díjat hogy eléri a vágyott célt.. Ennélfogva úgy tekinthető, mint aki kölcsönre vásárol, azaz kijelenti hogy visszaadja az adósságot.
Rabbi Akiva kétfajta embert ír le: az első a „nyílt bolt” típus, ami erre a világra úgy tekint, mint egy nyílt boltra boltos nélkül. Ő azt mondja róluk, „A könyv nyitva és a kéz ír.” Azaz , bár ők nem látják mi van a számlájukra írva, minden cselekedetük ettől függetlenül le vannak írva a könyvben, ahogyan fent elmagyaráztam. Ezt a fejlődés törvénye teszi meg, amit a Teremtésbe ágyaztak az emberiség akaratának ellenére, ahol a gonoszok cselekedetei maguk szítják a jócselekedetet, ahogyan azt fent megmutattam.
A második fajta embert úgy hívják, „azok akik kölcsönre akarnak vásárolni”. Ők számításba veszik a boltost, és amikor elvesznek valamit a boltból, csak hitelbe veszik azt. Azt ígéri a boltosnak, hogy kifizetik a kért árat, azaz elérik vele a célt. És azt mondja róluk, hogy „Mindenki aki kölcsönre akar vásárolni, jöjjön és vásároljon kölcsönre.
És ha azt mondod „Mi a különbség az első típus között, akinek a célja a fejlődés törvénye alapján jön el hozzájuk, és a másik típus között, akik önrabszolgaságon keresztül jutnak az Ő munkájára? Nem egyenlők a cél elérésében?”
Ezzel kapcsolatban folytatja, „és a behajtók visszatérnek rendszeresen, egyik napról a másikra és behajtanak az embertől, tudva vagy tudomás nélkül.” Így valójában mindkettő kifizeti a napi részét az adósságból.
És amilyen erők az Ő munkájával foglalkozás miatt jelennek meg, azok a hűséges behajtóknak tathatóak, akik minden nap begyűjtik az adósságot részletekben, egészen addig, amíg teljesen ki nem lett fizetve, a hatalmas erők amik a fejlődés törvényébe vannak ágyazva, szintén hűséges behajtók akik a napi részletüket megfizetik az adósságból, egészen addig, amíg teljesen vissza nincs fizetve. Ez a jelentése annak, hogy „és a behajtók rendszeresen visszatérnek, egyik napról a másikra, és behajtanak a személytől.”
Viszont hatalmas különbség van és távolság köztük, ami amiatt van, hogy „tudva vagy tudomás nélkül.” Az első típus, akitől a fejődés behajtói vasalják be azt adósságot, tudomás nélkül fizetik vissza az adósságukat, de viharos hullámok jönnek föléjük, a fejlődés erős szelén keresztül, és hátulról nyomják őket rájuk erőltetve, hogy előre lépjenek.
Ezért az ő adósságuk az akaratuk ellenére van behajtva és nagy fájdalmaik vannak a gonosz erők megjelenése miatt, akik hátulról tolják őket. De a második típus kifizeti az adósságát, ami a tudatos elérése a célnak, a saját számlájukra, azzal hogy megismétlik a cselekedeteket, amik felgyorsítják a gonosz felismerésének érzékét. És a munkájuk során kétszeresen nyernek.
Az első nyeremény, hogy ezek az erők, amik az Ő munkájából megjelennek, úgy jelennek meg számára, mint egy húzó, mágneses erő. Ők a szabad akaratukból üldözik ezeket, a szeretet szellemiségével. Szükségtelen mondani, hogy szabadok mindenféle szenvedéstől, és csapásoktól, ami az első típusnál jelen van.
A második nyeremény, hogy felgyorsítják a vágyott cél elérését, mivel ők az igazak és a próféták, akik elérik minden generáció célját, ahogyan azt „A Kabbala Bölcseletének Lényege” című esszémben elmagyaráztam a „Mi köré épül a Bölcselet” című részében.
Minden előlegben van és az erődítmény szétterjed minden életen. A bolt nyitva és a boltos halogatott fizetséggel adja el az áruit; a könyv nyitva és a kéz ír. És mindenki aki kölcsönre akar vásárolni, az jöjjön és vásárolhat kölcsönre, és a behajtók rendszeresen visszatérhetnek, napról napra, és behajthatnak az embertől tudva vagy tudomás nélkül. És van mire támaszkodniuk, és az megítélés igaz és minden készen áll a lakomára.
Így láthatod, hogy van egy nagy távolság azok között, akik tudva fizetnek és azok között akik tudatlanul fizetnek, ahogyan a fény, az öröm és az élvezet magasabb rendű, mint a sötétség, fájdalom és a gyötrődés. És tovább mondja: „És van mire támaszkodniuk, és a megítélés igaz.” Más szavakkal, megígéri, hogy mindazok, akik tudva fizetnek és készakarva, hogy „van mire támaszkodniuk”, hogy van egy nagy erő az Ő munkájában, hogy elvigye őket a magasztos célhoz, és megéri nekik hogy felvegyék magukra az Ő terhét.
És mindazokról, akik tudomás nélkül fizetnek, azt mondja, „és a megítélés igaz”. Úgy tűnik, hogy el kell gondolkodnunk azon, hogy a Gondoskodás miért engedélyezi ezeket a romlottságokat és gyötrődéseket, hogy megjelenjenek a világban, amiben könyörtelenül fortyog az emberiség.
Ő azt mondta erről, hogy a „megítélés igaz” mivel „minden készen áll a lakomára” az igazi célra. És a magasztos öröm, aminek meg kell jelennie az Ő céljával együtt a Teremtésben, amikor minden baj, erőfeszítés és gyötrelem ami az idő során megjelenik előttünk, úgy fog tűnni majd, mint egy vendéglátó, aki tényleg azzal foglalkozik, hogy a nagyszerű lakomát elkészítse a meghívott vendégek részére. És ő az elérendő kitűzött célt egy lakomához hasonlítja, akinek a vendégei nagy örömmel vesznek azon részt. Ezért mondja ő, „és a megítélés igaz, és minden készen áll a lakomára.”
Ahogyan azt a Bereshet Rabbában találjátok, a hatodik fejezetnél, az ember teremtésének vonatkozásában: az angyalok megkérdezték a Teremtőt: „Ki az az ember, akivel olyan gondos vagy? És az emberfia az, akit meglátogatsz? Miért kell neked ez a baj?”
És a Teremtő azt mondta nekik: „És miért volt Cona és Alafim megteremtve?” Van egy hasonlat egy királyról, akinek volt egy tornya javakkal megtöltve, de nem volt vendége. Milyen öröme volt ennek a királynak a teljes tornyában? Azt mondták Neki: „Világ Ura, parancsolónk, milyen nagyszerű a neved szerte az földön. Tegyed azt, amiben örömedet leled.”
Magyarázat: Az angyalok, akik látták mindazt a fájdalmat és gyötrelmet, ami vár az emberiségre, elgondolkoztak, „Miért kell neked ez a baj?” És a Teremtő úgy válaszolt neki, hogy valóban van egy tornya, tele javakkal, de csak az emberiség van meghívva oda. És persze az angyalok lemérték az örömöket ebben a toronyban ami vendégeire vár, a bajokkal és a gyötrelmekkel összehasonlítva, ami az emberiségre vár.
És amikor látták, hogy megéri az emberiségnek, hogy szenvedjen a jóért, ami várt rájuk, egyetértettek az ember megteremtésével, ahogyan Rabbi Akiva mondta, „és a megítélés igaz, és minden készen áll a lakomára.” A Teremtés kezdetétől, minden embernek foglalt helye van ott, és a Teremtő gondolata szükségessé teszi számura, hogy eljöjjenek a lakomára, tudva vagy tudomás nélkül.
És most megláthatjuk a próféta szavainak igazságát (Ésaiás 11) a béke próféciájában: „Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével.” És ő így érvelt: „Mert a föld úgy tele lesz az Úr ismeretével, mint ahogy betöltik a vizek a tengert.” (Ésaiás 11:9)
Így a próféta a békét feltételez az egész világ számára, úgy hogy a teljes világ az Isten ismeretével töltődik ki, ahogyan fent mondtuk, hogy a kemény egoista ellenállás az emberek között, amin a nemzetközi kapcsolatok elkorcsosulnak, mindez nem hagyja a világot semmilyen emberi tanács vagy taktika által, akármi is lenne az.
A szemeink láthatják hogy a szegény beteg rettegett, elviselhetetlen fájdalmakba fordul át, és az emberiség egyszer már odavetette magát a szélsőséges jobboldalnak, Németország kapcsán, vagy a szélsőséges baloldalnak Oroszországgal. De nem csak nem könnyítette meg a helyzetet maguknak, rontották a betegséget és a gyötrelmeket, és a hangok az égig emelkedtek, ahogyan mi mind tudjuk.
Így nincs más választásunk ezen kívül, csak hogy elfogadjuk a terhét a Teremtő tudásának, azaz, hogy a cselekedeteiket a Teremtő akaratára irányítja, és az Ő céljára, ahogyan ezt eltervezte nekik a Teremtés előtt. És amikor megteszik azt, tisztán látszik, hogy az Ő munkájával, minden irigység és gyűlölet el lesz törölve az emberiségből, ahogyan azt fent bemutattam. Ez azért van, mert akkor az emberiség minden tagja egyesül egy testté és egy szívvé, telve az Isten ismeretével. Így a világbéke és az Isten ismerete egy és ugyanaz a dolog.
Rögtön ezt követően a próféta azt mondja, „Azon a napon az Úr újra kinyújtja kezét, hogy birtokba vegye népe maradékát… és összegyűjti Izrael menekültjeit, a föld négy széléről összeszedi, akik Júdából szétszóródtak” (Ésaiás 11:12). Így mi megtanuljuk, hogy a világbéke a Diaszpóra gyülekezete előtt történik.
Most megérthetitek a bölcseink szavait a Maszehet Okacin végén:” A Teremtő nem talált egy edényt, ami megtartja Izrael áldását, csak a békét” ahogyan az mondja: „Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel.” (Zsoltárok 29:11) Úgy tűnik el kell gondolkoznunk a hasonlaton, “egy edényt, ami megtartja Izrael áldását.” És szintén hogyan lehet levonni mindezt ezekből a szavakból?
De ezek a szavak tisztává válnak számukra, mint Ésaiás próféciája, hogy a világbéke megelőzi a Diaszpóra gyülekezetét. Ezért mondja a vers, “Az úr adjon erőt ezeknek az embereknek” hogy a jövőben, amikor a Teremtő az Ő embereinek erőt ad, azaz örökkévaló feltámadást, akkor “az Úrnak áldania kell az Ő embereit békével.” Ez azt jelenti, hogy Ő először meg fogja áltani az Ő embereit, Izraelt, békével az egész világon, és akkor Ő „Azon a napon az Úr újra kinyújtja kezét, hogy birtokba vegye népe maradékát”.
A bölcseink azt mondták a szavak értelmével kapcsolatban: Ennélfogva a béke áldása az egész földön megelőzi az erőt, azaz a megváltást, mivel „Isten nem talált egy edényt, ami megtartja Izrael áldását, csak a békét”. Így ameddig az önszeretet és az egoizmus létezik a nemzetek között, Izrael szintén nem lesz képes a Teremtőt szolgálni a tisztaságban, mint adományozó, ahogyan írva van a szavak magyarázatában, „És te leszel nekem a papjaim királysága,” az „Arvut” című esszében. És mi tapasztalatból láthatjuk, hogy a földre érkezés és a Templom megépítése nem állandó, hogy megkapjuk az áldásokat, amit Isten atyáinknak ígért.
És ezért azt mondták, „Isten nem talált egy edényt, ami megtartja az áldást”, ami azt jelenti, hogy Izraelnek eddig nem volt edénye, hogy megtartsa atyái áldását. Ennélfogva az eskü, hogy mi elnyerhetjük a földet a teljes örökkévalóságra, még nem teljesült, mivel a világbéke az egyetlen edény, ami lehetővé teszi megkapni atyáink áldását, ahogyan Ésaiás próféta mondja.
 

Tapasztalat általi bizonyíték a munkájára
De aki kritizálni akarja a szavaimat még mindig megkérdezheti, „bár eddig bebizonyítottam, hogy az egyénnek mások hasznára kell dolgozni, hol van a bizonyíték, hogy ennek a Teremtőért kell történnie?”
A történelem valóban az érdekünkben hordozott bajokat, és egy előre megalapozott tényt készített elő nekünk, ami alkalmas a teljes méltatásra és a kétségtelen végkövetkeztetésre: bárki megláthatja, hogy egy nagy társadalom azaz Oroszország állama, több száz milliós lakossággal, több földdel, mint teljes Európa, nyersanyagban mindenki felett állva, és akik már egyetértettek azzal, hogy közösségi életet élnek és gyakorlatilag eltörölték a magántulajdont, ahol mindenki a közösség jólétéért fáradozik, látszólag teljes mértékben elérte a másoknak adományozás erényét, amennyire az emberi elme képes azt felfogni.
Mégis menj és nézd meg, hogy mivé váltak: ahelyett, hogy emelkednének és túlhaladnának a kapitalista országok vívmányain, még alacsonyabbra süllyedtek. Most, nem csak hogy nem képesek a kapitalista országoknál kicsit jobban a munkások életének hasznára lenni, még a napi kenyerüket sem tudják biztosítani, és a ruhákat hogy eltakarják a húsukat. Valóban ez a tény nyugtalanít minket, mert az ország gazdagságát megítélve és a hatalmas népességét, értelmetlennek tűnik, hogy ide jutottak.
De ez a nemzet egy bűnt követett el, amit a Teremtő nem fog megbocsátani: mindazt a drága és magasztos munkát, azaz a másokért adományozást, amit elkezdtek megcselekedni, a Teremtőért kell megtenni, nem az emberiségért. És mivel ők nem az Ő nevéért csinálták a munkálkodásukat, a természet szempontjából nincs joguk a létezésre.
Próbáld meg elképzelni, hogy minden ember a társadalomban azon fáradozik, hogy betartsa a Teremtő Micváit a vers mértékéig: „És szeretned kell az Uradat Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkeddel, teljes erőddel.”, és olyan mértékig amennyire valaki azon fáradozik, hogy az a barátja igényeit és szükségleteit teljesítse, annak teljes mértékében amennyire a saját kívánságait akarja kielégíteni, ahogyan írva van, „szeresd a másikat, mint önmagadat”.
Ha a Teremtő maga volna a célja minden munkásnak, miközben a társadalom jólétéért dolgozik, azaz hogy a munkás azt várná, hogy ez a társadalomért végzett munka Dvekuttal (összeolvadással) jutalmazza őt Ővele, minden jóságnak, igazságnak, kellemességnek és finomságnak forrásával, nem lenne kétséges hogy pár éven belül gazdagság jelenne meg az országok között az összerakott világban. Ez azért van mert akkor képesek lennének felhasználni a nyersanyagokat a gazdag termőföldjükön, tényleg példát jelentenének minden ország számára, és áldottnak tekinthetőek lennének a Teremtő által.
De ha az összes munka a másokért történő adományozásért csak azon alapul hogy a társadalomnak hasznára legyünk, ez egy rozoga alapot jelent, mert ki kötelezné rá az egyént hogy erőfeszítést tegyen a társadalomért? Egy száraz, élettelen alapelvben, senki sohasem remélhet motivációt, még a fejlett egyének sem, a fejletlenebbek pedig még kevésbé. Ezért megjelenik egy kérdés, „Honnan fogja a munkás vagy a paraszt a munkájához kielégítő motivációját megkapni?”
A napi kenyeréért nem fogja sem megnövelni sem lecsökkenteni az erőfeszítéseit, és nincs cél vagy jutalom előtte. Jól ismert a természetet kutatók számára, hogy valaki nem tudja a legkisebb mozdulatot megtenni motiváció nélkül, anélkül hogy valamilyen módon ne lenne a saját hasznára.
Amikor például valaki egyik kezét elmozdítja a székről az asztalra, ez azért van, mert azt gondolja, hogy a kezét az asztalra tenni több élvezetet jelent neki. Hogyha nem így gondolta volna, akkor a kezét a széken hagyta volna az élete hátralévő részére anélkül hogy egyáltalán megmozdította volna. Ez a nagyobb erőfeszítésekkel ugyanígy van.
És ha azt mondod, hogy van megoldás – hogy felügyelet alá helyezzék őket hogy mondjuk munkabér-megtagadással büntethetnek bárkit aki lusta a munkájában, azt fogom kérdezni „Mondd el nekem hogy a felügyelők honnan veszik a motivációjukat a munkára?” Mivel egy helyen állni és figyelni az emberekre és motiválni őket hogy munkát végezzenek az szintén egy nagy erőfeszítés, talán még nagyobb mint a munka maga. Ennélfogva ez olyan mintha valaki be akarna kapcsolni egy gépet anélkül hogy üzemagyagot adna neki.
Ezért őket elítéli a természet, mivel a természet törvénye megbünteti őket, mert nem alkalmazkodnak ahhoz, hogy a parancsolatait betartsák – az ilyen adakozás másoknak a Teremtő munkájának formájában van, hogy elérjék azon keresztül a Teremtés célját, ami Dvekut Ővele. Ezt elmagyaráztam a „Matan Torah” cikkben (hatodik rész), hogy ez a Dvekut olyan mértékig jön el a munkáshoz, amennyire képes lemérni az Ő kellemes és örömteli adományát, ami megnövekszik egészen a vágyott mértékig, hogy felemelkedjen és megismerje az ő hitelességét, addig fejlődik, hogy jutalmazva lesz a túlzással is ami következő szavakban van: „Nem látott a szem Istent rajtad kívül.”
És képzeld el, hogy a paraszt és a munkás képes lenne érzékelni ezt a célt előttük, miközben dolgozik a társadalom jólétéért, neki bizonyosan nem kellene semmilyen felügyelő, mivel elegendő motívációt kapna egy nagy erőfeszítésért, ami ahhoz is elég, hogy a társadalmat a végső boldogságba felemelje.
Ilyen módon megérteni mindezt valóban nagy gondosságot, és bizonyított magatartást igényel. De mindenki láthatja, hogy enélkül nincsen joga létezni a makacs, meg nem alkuvó természet nézőpontjából, és ez az amit be akartam itt bizonyítani.
Ezért nyilvánvalóan bebizonyítottam, az empirikus értelem szempontjából – a gyakorlati történelem kibontakozik a szemeink előtt – hogy nincs másik gyógyszer az emberiség számára, csak a Gondoskodás parancsolatainak elfogadása: adományozás másoknak azért hogy örömöt okozzunk a Teremtőnek, a két gondolat mértékében.
Az első az, hogy „szeresd a másikat mint önmagadat”, ami a munka mutatója maga. Ez azt jelenti, hogy a munka mértékének abban, hogy másoknak odaadjuk a társadalom boldogságát, nem szabad kevesebbnek lennie, mint annak a mértéke ami az emberbe van ágyazva, hogy a saját szükségletével foglalkozzon. Sőt mi több, ennek a társának szükségleteit a sajátja elé kell tenni, ahogyan írva van a „Matan Torah” című cikkben.
És a másik gondolat az, hogy „És szeresd az Uradat Istenedet teljes szíveddel, és teljes lelkeddel, és teljes erőddel.” Ez a cél, amit mindenki szeme előtt kellene hogy legyen, amikor a társa igényein munkálkodik. Ez azt jelenti, hogy a munkát és az erőfeszítéseket csak a Teremtőnek kell szeretnie, amit Ő mondott és megteszi az Ő akaratát.
És ha szeretnél figyelni, élhetsz a föld gyümölcsein, hogy szegénység és kínok és kizsákmányolás nem lesz már a földön, és minden egyes ember boldogsága még magasabbra emelkedik, mérhetetlenül magasra. De ameddig visszautasítjátok, hogy elfogadjátok a szerződést a Teremtő munkájáért a legteljesebb mértékig, a természet és a törvényei készen állnak hogy bosszút álljanak.
És már megmutattuk, hogy nem enged el, ameddig le nem győz minket és el nem fogadjuk az ő irányítását akármit is parancsol.
Most gyakorlati, tudományos kutatást adtam át nektek az empirikus értelem kritikájával a teljes szükségét tekintve, hogy minden ember teljes szívéből elfogadja az Isten munkáját, teljes lelkével és teljes erejével.
 

Az óvatosság gyakorlásának fontossága a Természet törvényeivel kapcsolatban
Mi mind pusztán láthatjuk, hogy az emberi fajnak társas életet kell folytatnia, azaz nem létezhet és tarthatja fent magát mások segítsége nélkül. Ennélfogva képzeljünk el egy olyan eseményt, hogy valaki visszavonul a társadalomtól, egy elszigetelt helyre és ott szörnyű életet él, és nagy fájdalmai vannak, mivel nem tudja biztosítani a szükségleteit. Ennek az embernek nem volna joga panaszkodnia a sorsának Gondoskodásáról. És ha egy ember megtenné, azaz panaszkodna és átkozná a keserű sorsát, csak a butaságát mutatná be.
Ez azért van, mert a Gondoskodás egy kényelmes és kellemes helyet készített elő neki a társadalomban, így nincs igaza abban, hogy visszavonul tőle egy elszigetelt helyre. Egy ilyen embert nem szabad sajnálni, mert a Teremtés természete ellen cselekszik. És mivel van olyan lehetősége, hogy úgy éljen, ahogyan a Gondoskodás ezt neki rendelte, nem szabad őt sajnálni. Ezzel a mondattal az egész emberiség vita nélkül egyet értene.
Ezt egy vallásos módon is be tudnám mutatni, olyan formát adva neki, mint: mivel a Gondoskodás a Teremtőtől ered, akinek kétségtelenül célja van a cselekedeteivel, mivel nincs cselekedet cél nélkül, bárkit aki ezt a törvényt megtöri a természet törvényei közül, amit Ő belénk nyomott, megrontja a célzott irányt.
Mivel a cél kétségtelenül a természet törvényeire alapul, ebből senki nem képez kivételt, ahogyan az okos munkás nem adna hozzá vagy venne el egy hajszálnyit sem a szükséges cselekedeteihez hogy elérje a célját, ő aki egyetlen szabályt is megszeg, megkárosítja a célzott irányt, amit a Teremtő kitűzött, és ennélfogva a természet megbünteti. Ezért nekünk, a Teremtő teremtményeinek sem szabad sajnálnunk őt mivel a természet törvényeit szentségteleníti meg és meggyalázza a Teremtő célját. Ez, úgy hiszem, a mondat lényege.
És hiszek abban, hogy nem jó ötlet bárkinek is ellentmondani ezzel a lényeggel, ami a mondatban rejlik, mert a mondat szavai egyek. Mi a különbség, ha mi azt mondjuk, hogy az irányítót „természetnek” hívjuk, ami elme nélküli és céltalan, vagy azt mondjuk hogy a felügyelő bölcs, csodás, tudva és érezve hogy célja van a cselekedeteinek?
Végül is, mind be kell hogy ismerjük és egyet kell értenünk vele, hogy muszáj a Gondoskodás parancsolatait betartanunk, azaz a természet törvényeit. És mind beismerjük, hogy aki megtöri a Gondoskodás parancsolatait, azaz a természet törvényeit, azt a természetnek meg kell büntetnie, és nem szabad hogy bárki is sajnálja őt. Ezért a mondat természete ugyanilyen, és az egyetlen különbség csak az okban van: ők fenntartják, hogy az ok szükséges, és én fenntartom, hogy céllal van így.
Azért hogy elkerüljem a két nyelv használatát mostantól – a természetet és a felügyelőt – aközött, amit én mutattam nincs különbség a törvények követését illetően, a legjobb, ha félúton találkozunk és elfogadjuk a Kabbalisták szavait, ami azt mondja hogy a HaTeva (a természet) ugyanolyan számértékkel bír (a héberben), mint az Elokim (Isten) – nyolcvan hattal. Ekkor, én képes vagyok Isten törvényeit „természet Micváinak (parancsolatainak) hívni, vagy ugyanígy visszafelé, mert ők egyek és ugyanazok, és nekünk ezt nem kell tovább tárgyalnunk.
Most nagyon fontos nekünk, hogy a természet Micváit (a héberben Micvot a többes száma a Micvának) megvizsgáljuk, hogy tudjuk mit kér tőlünk, különben könyörtelenül megbüntet minket. Elmondtuk, hogy a természet rákötelezi az emberiséget hogy társas életet éljen, és ez egyszerű. De a társas életre való tekintettel meg kell vizsgálnunk a Micvákat amire a természet kötelez minket.
Egy általános vizsgálat során úgy találjuk, hogy csak két Micvát kell követni a társadalomban. Ezt úgy hívják „megszerzés” és „adományozás”. Ez azt jelenti, hogy minden tagjának a természet szerint meg kell kapnia a szükségleteit a társadalomtól, és a társadalom hasznára kell lennie a jólétéért történő munkája során. És ha valaki megtöri ezt a két Micvát, könyörtelenül büntetést kap.
Nem kell különösen megvizsgálnunk a megszerzés Micváját, mivel a büntetést azonnal végrehajtják, ami bármiféle hanyagságot megakadályoz. De a másik Micváért, ami a társadalom irányába történő adományozásról szól, nem csak hogy nem azonnal kapjuk a büntetést, hanem indirekt módon kapjuk azt. Ennélfogva ez a Micva nincs megfelelően betartva.
Ezért az emberiség szörnyű zűrzavarban fortyogott, harccal és az éhínséggel, és a következményeivel ami eddig nem maradt abba. És az ezzel kapcsolatban a csodálatos, hogy a természet, mint egy kiváló bíra, megbüntet minket a fejlődésünk során. Ezért mi láthatjuk, hogy amilyen mértékig az emberiség fejlődik, a fájdalmak és szenvedések veszik körül a létezésünket, és ezek megtöbbszöröződnek.
Ezért tudományos, empirikus alapja van annak, hogy a Gondoskodás azt parancsolta nekünk, hogy teljes erővel tartsuk be a másoknak adományozás Micváját, olyan módon, hogy közülünk senki nem dolgozzon kevesebbet annál, amilyen mérték szükséges ahhoz, hogy a társadalom sikerét és boldogságát fenntartsuk. Amennyire mi lusták vagyunk ezt teljes mértékben megtenni, a természet nem áll meg a büntetésben és bosszút áll.
És a csapások mellett, amit ma elszenvedünk, számításba kell vennünk a kivont kardot a jövő felett. A helyes következtetés amire juthatunk – az annyi, hogy a természet végül is legyőz minket és végül rákényszerülünk megfogni egymás kezét és követni a Micváit, a szükségessel megegyező mértékben.
 

Első látásmód: Természet
Ez egy ősi látásmód. Mivel nem találtak rá módot vagy alkalmat, hogy ezt a két nyilvánvaló ellentétet közelebb hozzák egymáshoz, arra jutottak, hogy a Teremtő, aki mindezt megteremtette, és hatalmasan végigtekint az Ő valóságán, hogy az nehogy el legyen törölve, elmével és értelemmel nem bír.
Így bár vigyáz a valóságára egy csodás bölcsességgé, mégis Ő maga elme nélküli és mindezt érzéketlenül teszi. Ha volna Őbenne valamilyen értelem és érzés, akkor bizonyos, hogy nem hagyná, hogy ilyen hibásan működjenek a dolgok a világában, anélkül hogy szánalommal vagy együttérzéssel volna a szenvedő felé. Ebből az okból kifolyólag őt „Természetnek” hívják, egy elme nélküli, szívtelen felügyelőnek. És emiatt senki nincs, akire dühösnek lehet lenni, vagy imádkozni lehet hozzá, vagy akinek igazolni lehetne önmagunkat.

Második látásmód: Két uralkodó
Mások okosabbak voltak. Nehéznek találták elfogadni azt a feltételt, hogy a Természet felügyel, mivel látták, hogy a felügyelet a valóság felett, hogy biztosítsa a létezését, egy sokkal mélyebb bölcsességet jelent, mint bármilyen emberi csúcs. Nem tudtak egyetérteni vele, hogy aki mindezt felügyeli, az Ő maga elmével nem rendelkezik, akkor hogyan adhat olyasmiket, amivel ő maga nem rendelkezik? És tanítani tudja-e valaki a barátját, ha ő maga bolond?
Tehát hogyan mondhatod el Őróla, aki olyan okos és bölcs cseleteket tesz, hogy nem tudja mit csinál, és ezt csak véletlenül teszi meg? Ez tisztán nyilvánvaló, hogy a véletlen nem tudja megmagyarázni semmilyen rendes cselekedetet, ami bölcsességben gyökerezik, még kevésbé tudja biztosítani az örökkévaló létezését.
Ennek következtében egy második feltételezésre jutottak, hogy két felügyelő van itt: egyik megteremti és fenntartja a jót, és a másik megteremti és fenntartja a rosszat. És nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy ezt a látásmódot bizonyítékokkal támasszák alá útjuk során.

Harmadik Látásmód: Több isten
Ez a látásmód a két irányító látásmódjának kebléről származik. Ez azért van, mert minden egyes cselekedetet önmagában képzeltek el, azaz az erőt, gazdagságot, irányítást, szépséget, halált, rendellenességeket, és így tovább. Rámutatott mindegyik a saját irányítójára, és kiterjesztette a rendszert amit kívánt.

Ötödik látásmód: Már nem működteti a rendszert
Nemrégiben, amikor a tudás megnövekedett, és látták a szoros kapcsolatot a Teremtés részei között, felismerték, hogy a többféle Isten fogalma teljességgel lehetetlen. Ezért a Teremtésben érezhető ellenét kérdése újra megjelent.
Ez egy új következtetésre vezette őket: hogy a valóság Felügyelője valóban bölcs és törődő. Mégis a magasztossága miatt, ami az elképzeléseken túl létezik, a mi világunk csak egy porszemnek, semminek tekinthető a szemeiben. Nem éri meg Őneki, hogy törődjön a kicsinyes dolgainkkal, és ezért annyira rendszertelen az életünk és minden ember azt teszi ami az ő szemében helyes.
Ezekkel a látásmódokkal együtt, léteztek vallási látásmódok az Isteni Egységben. De ez nem az a hely, ahol vizsgálni fogom ezeket, én az eredetét szerettem volna vizsgálni amiből ezek az alávaló látásmódok és a rejtélyes feltevések megjelentek, és különböző korokban és helyeken irányadóan erősek voltak és kiterjedtek.
 

Láthatjuk, hogy minden fent említett látásmód azon alapul, hogy kétfajta Gondoskodás figyelhető meg a világunkban, és mindezek a látásmódok össze akarták olvasztani ezt a nagy törést.
Mégis, semmi új nincs a nap alatt. És nemcsak a nagy törés volt, amit nem olvasztottak össze; hanem ehelyett növekszik és kiterjed a szemeink előtt egy szörnyű szakadékká, anélkül hogy látnánk vagy remélhetnénk a módját, hogy kiérjünk belőle. És amikor az emberiség ilyen kísérleteire nézek, amit több ezer évig művelt hasztalan, arra gondolok, hogy egyáltalán nem kellene keresnünk a nagy törés összeolvadását a Felügyelő nézőpontjából, hanem inkább a kezünkbe kellene vennünk ezt a nagy kijavítást.

Ellentmondások a gondoskodásban
Minden értelmes személy, aki megvizsgálja az előttünk elterülő valóságot, két teljes ellentétet talál benne. Amikor vizsgálja a Teremtést, az ő valóságát és irányítását, van egy bizonyíthatóan jelen lévő vezetése a nagy bölcsességnek és az erősségeknek, általánosan a valóság megjelenésében és a létezése bizonyosságában.
Vegyük az emberi lényt egy példának: az elődei szeretete és öröme alkotja a kezdeti értelmét, garantáltan megteszi a kötelességét. És amikor a lényegi csepp kivonódik az apa agyából, a Gondoskodás bölcsen biztos helyet ad neki, ami lehetővé teszi a számára, hogy életet kapjon. A Gondoskodás pontos mértékű napi táplálékot ad neki, és egy csodálatos alapot készít elő az édesanyja méhében, hogy idegen ne tudja megsebezni őt.
Minden szükséges dolgot megad számára, mint egy gyakorlott dadus, aki egy pillanatra sem felejti el, egészen addig, amíg elég erőt nem nyert hozzá, hogy megjelenjen a világunkban. Ebben az időben a gondoskodás éppen elég erőt ad neki hozzá hogy áttörje a körülvevő falakat, és mint egy gyakorlott felfegyverkezett harcos, nyílást tör és megjelenik a világban.
Ekkor sem hagyja magára a Gondoskodás. Mint egy szerető anya olyan szeretető és hűséges embereknek adja őket, akiket „Anyának és „Apának” neveznek, hogy segítsék át a gyengeség napjain egészen addig, míg fel nem nő és fent nem tudja tartani magát. Az emberhez hasonlóan minden állat, növény és tárgy bölcsen és kegyesen gondoskodást kap, hogy biztosítsa az önnön létezését és a saját fajának folytonosságát.
De azok, akik a valóságot a létezés ellátása és folytonossága szempontjából vizsgálják, tisztán látják, hogy nagy rendellenesség és zavarodottság van, mintha nem is lenne vezető vagy nem lenne irányítás. Mindenki megteszi azt, ami a saját szemében helyes, mások romjain építi fel magát, a gonosz növekedik és az igazakat könyörtelenül letapossák.
Tartsuk észben hogy ez az ellentét, ami minden érzékeny és művelt ember szemei előtt feltárul már a régi időkben is elgondolkodtatta az emberiséget. És sok látásmód volt, ami elmagyarázta ezt a két jelen lévő ellentétet a Gondoskodásban, ami ugyanebben a világban létezik.
 

Egy empirikus, tudományos kutatás az Isten munkájának szükségességéről

“Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket.
Azon a napon az Úr újra kinyújtja kezét, hogy birtokba vegye népe maradékát, amely megmaradt Asszíriából és Egyiptomból, Patroszból, Kusból és Elámból, Sineárból, Hamátból és a tenger szigeteiről.” (Ésaiás, 11)
„Rabbi Simon Ben Halafta azt mondta, „Isten nem talált egy edényt, hogy megtartsa Izrael áldását, és azt mondja: „Az Úr erőt adott az embereinek; az Úr megáldotta az Ő embereit békével” (a Maszehet Okacin vége).
Miután bemutatták már előzetes cikkekben az általános formáját az Ő munkájának, akinek a lényege nem más, mint mások szeretete, gyakorlatilag „mások számára történő adományozásnak” határozható meg, ami azt jelenti, hogy a szeretet megjelenése mások felé az a jóság adományozása másoknak, ami legalkalmasabb a tartalmának, ami arra irányul, hogy bizonyossá tegye, hogy nem felejtjük el a célt.
Most hogy mi bizonyosan tudjuk az Ő munkájának irányítását, még mindig marad egy kérdés hogy ez a munka pusztán a hit által elfogadható-e számunkra, mindenféle tudományos empirikus alap nélkül, vagy nekünk van-e rá empirikus alapunk is. Ez az, amit szeretnék bemutatni ebben az esszében. De először átfogóan be kell mutatnom a témát magát, azaz azt hogy ki az, aki elfogadja a mi munkánkat.
De nem vagyok a formatív filozófia lelkes követője, mivel nem szeretem az elméletekre alapuló tanulmányokat, és jól ismert, hogy a legtöbb kortársam egyetért velem, mert túlságosan tisztában vagyunk az ilyen alapokkal, amik rozoga alapok; és amikor az alap ingadozik, akkor az egész épület ledől.
Ennélfogva csak az empirikus értelem kritikáján keresztül beszélek, az egyszerű felismeréssel kezdve, amivel senki nem vitatkozik, azon keresztül, hogy elemzem (elválasztom a különböző részeit a témáknak), egészen odáig ameddig eljutunk ahhoz, hogy a legmagasabb témát határozzuk meg. És mindezt szintetikusan teszem (a dolgok közötti egységen keresztül, mint az összhang és a „többi”), ahogyan az Ő munkája igazolva van és megerősítést nyer a gyakorlati vonatkozások egyszerű felismerésén keresztül.
 

1942-ben hallottam

A Szent Zohár mondja: “Ő (férfi) Soken (lakos), és Ő (nő) a Sekina (Istenség).” Nekünk magyaráznunk kell a szavait: Ismert a Felső Fény vonatkozásában, hogy azt mondják ott nincs változás, ahogyan írva van, “Én az Úr nem változom.” Minden név és elnevezés csak a Kelim (edények) vonatkozásában létezik, ami a megszerzésvágy a Malhutba foglalva – a teremtés gyökerébe. Onnan csüng le ebbe a világba, a teremtményekhez.
Mindezek a megkülönböztetések, a Malhuttal kezdve, ami a gyökere a világok keletkezésének a teremtményen keresztül, a Sekina névre hallgatnak. Az általános Tikkun (korrekció) az hogy a Felső Fény rájuk ragyog a teljességükben.
A Fény ami a Klikre ragyog azt Sokennek hívják, és a Klik általánosan vannak elnevezve Sekinának. Más szavakkal, a Fény a Sekinában lakozik. Ez azt jelenti, hogy a Fényt Sokennek hívják mert az a Klikben lakik, ezért a teljes Kliket Sekinának nevezik.
Mielőtt a Fény rájuk ragyogna a teljességben, ezt az időt “a Korrekciók Idejének” nevezzük. Ez azt jelenti, hogy mi korrekciókat teszünk hogy a Fény rájuk ragyogjon a teljességben. Egészen addig ezt az állapotot “Istenség a száműzetésben-nek” nevezzük.
Ez azt jelenti hogy még nincs tökéletesség a Felső Világokban. Lent, ebben a világban kell lennie egy állapotnak, ahol a Felső Fény a megszerzésvágyon belül van. Ennek a Tikkunnak megszereznie kell azért hogy adományozzon.
Mindeközben a megszerzésvágy tele van aljas és bolond dolgokkal amik nem adnak helyet neki, hogy a Mennyek dicsősége feltáruljon. Ez azt jelenti, hogy ahol a szívnek Szentélynek kell lennie az Isten Fénye számára, a szív szeméttel és mocsokkal van megtöltve. Más szavakkal az aljasság a teljes szívet elfoglalja.
Ezt úgy hívják, “Istenség a porban.” Ez azt jelenti hogy lealacsonyodott az alapig, és mindegyikük iszonyodik a Szentség dolgaitól, és nincs vágya egyáltalán hogy a porból felemelkedjen. Ehelyett aljas dolgokat választanak, és ez a Sekina bánatát okozza, amikor valaki nem csinál a szívében helyet hogy az Szentélye legyen Isten Fényének.

Hallottam a Parasat Jitrón, 1, 1944. február 6-án

Írva van, “nincsen más Rajta kívül.” Ez azt jelenti, hogy nincs más erő a világban aminek megvan a képessége hogy bármit is Őellene tegyen. És amit az ember lát, hogy vannak dolgok a világban amik megtagadják a Magasabb Háztartást, azért van így mert ez az Ő akarata.
És kigondolta a korrekciót, amit úgy hívnak “a bal visszautasít és a jobb előrevon” ami azt jelenti, hogy amit a bal visszautasít, azt korrekciónak tekintik. Ez azt jelenti hogy vannak dolgok a világban amik, először is letérítik az embert a helyes útról és ami által ő vissza van utasítva a Szentségtől.
És a haszna a visszautasításoknak az, hogy rajtuk keresztül a személy szükséget kap és teljes vágyat a Teremtőre hogy az segítsen neki, mivel ő látja hogy másképpen elveszett. Nemcsak hogy nem halad a munkában, de látja hogy letér, hogy neki nincs meg az ereje hogy betartsa a Tórát és a Micvákat még a Lo Lisma (nem az Ő nevéért) állapotban sem. Ezért csak ha hitelesen túlhalad minden akadályon, az értelem felett, tudja megtartani a Tórát és a Micvákat. De neki nincs meg mindig az ereje hogy az értelem fölé emelkedjen; egyébként ő arra kényszerülne hogy letérjen - Isten ments – a Teremtő útjáról, még a Lo Lismában is.
És ő, aki mindig érzi, hogy az összetört nagyobb mint az egész, ami azt jelenti hogy sokkal több lesüllyedése van mint emelkedése, és nem látja a végét ezeknek az állapotoknak, akkor ő mindig a szentségen kívül marad, és nehéz számára hogy még egy kis jottát is betartson, hacsaknem jut túl az értelmen. De ő nem mindig képes arra hogy túljusson. És mi lesz a vége?
Ekkor egy döntéshez ér, hogy senki más nem tudja segíteni őt, csak a Teremtő maga. Ez azt okozza neki, hogy egy szívből jövő kérést intéz hogy a Teremtő nyissa ki a szemét és a szívét, és igazán vigye őt közelebb a végtelen összeolvadáshoz a Teremtővel. Ezt így az követi, hogy minden visszautasítás amit tapasztalt, a Teremtőtől jött.
Ez azt jelenti, hogy nem azért mert hibázott, nem volt meg a képessége hogy túljusson ezen. Hanem azért mert az emberek akik tényleg közelebb akarnak kerülni a Teremtőhöz, ne elégedjenek meg egy kicsivel, azaz hogy érzéketlen gyermekek maradjanak, ő ennélfogva segítséget adott Fentről, így ő nem lesz képes azt mondani, hogy köszönöm Istenem, nekem megvan a Tórám és a Micváim és a jócselekedetek, mi másra van nekem szükségem?
És csak ha a személynek igazi vágya van, akkor fog segítséget kapni Felülről- És folyamatosan megmutatják neki, hogy hol hibás a jelenlegi állapotában. Így gondolatokat kap és nézőpontokat, amik a munka ellen vannak. Ez egy rendet jelent a számára, hogy lássa hogy ő nem egy az Úrral. És amennyire túljut ezeken, mindig meglátja hogy mennyivel messzebb van a szentségtől mint mások, akik érzik hogy ők egyek a Teremtővel.
De ő másfelől mindig panaszokkal és kérésekkel jön, és nem tudja igazolni a Teremtő viselkedését, és azt ahogyan Ő viselkedik vele szemben. Ez fájdalmat okoz neki. Miért nem egy a Teremtővel? Végül ő érezni kezdi hogy nincs része a szentségben egyáltalán.
Bár ő esetenként megkapja a felébresztést Felülről, ami pillanatnyilag feléleszti őt, de hamarosan utána leesik az aljasság helyére. Viszont ez az ami azt okozza neki, hogy felismeri hogy csak az Isten képes segíteni neki és tényleg közelebb hozni őt.
Egy embernek mindig próbálkoznia kell, és vonzódnia kell a Teremtőhöz, hogy minden gondolata Róla szóljon. Mondjuk még ha ő a legrosszabb állapotban is van, amiből nem létezhet nagyobb lesüllyedés, nem szabad elhagynia az Ő irányítását, azaz hogy van bármilyen más irányító, ami megakadályozza hogy belépjen a szentségbe, és ami hasznot tud hozni vagy kárt.
Ezért nem szabad azt gondolnia, hogy van a Sitra Achra ereje (Másik Oldal), ami nem engedi meg a személynek hogy jócselekedeteket hajtson végre és kövesse az Isten útjait. Ehelyett mindent a Teremtő csinál.
A Baál Sem Tov azt mondta hogy ő aki azt mondja hogy van más erő a világon, azat a Klipot (héjak), ez az ember egy olyan állapotban van hogy “más isteneket imád”. Nem szükségszerűen az eretnekség gondolata a bűn, hanem hogy azt gondolja hogy van másmilyen irányítás és erő a Teremtőn kívül, ezzel ő bűnt követ el.
Sőt mi több, ő aki azt mondja hogy az embernek megvan a saját irányítása, ezzel ő azt mondja hogy tegnap ő maga nem akarta követni az Isten útját, ezzel is az eretnekség bűnét követi el. Ez azt jelenti hogy nem hiszi hogy csak a Teremtő a világ vezetője.
De amikor ő bűnt követett el, bizonyára megbánj azt és sajnálja hogy elkövette azt. Viszont itt a fájdalmat és a szenvedést helyes sorrendbe kell tenni: ahová a bűn okát tette, abból a pontból kell azt sajnálnia.
Ekkor az illető bűnbánó lehet és mondhatja: “bűnt követtem el mert a Teremtő lelökött a szentségétől a mocsok helyéig, az illemhelyre, a mocsok helyére.” Ezzel azt mondja hogy a Teremtő vágyat adott neki és sóvárgást hogy szórakoztassa magát és levegőt lélegezzen a bűz helyén.
(És mondhatod ezt hogy könyvekben van írva, hogy néha valaki disznónak születik meg. Ezt magyaráznunk kell, ahogyan ő mondja valaki egy vágyat és sóvárgást kap hogy megéljen olyan dolgokból amit ő már szemétnek látott, de most táplálékot kap belőlük).
Szintúgy mikor valaki érzi hogy most az emelkedés állapotában van, és valami jó ízt érez a munkában, nem szabad azt mondania: “Most én egy olyan állapotban vagyok amikor megértem hogy megéri a Teremtőt dicsőíteni.” Ehelyett azt kellene tudnia hogy most megkapta az ízt a Teremtő által hiszen a Teremtő közelebb húzta őt és ebből az okból kifolyólag ízletes számára a munka. És vigyázhat hogy sohase hagyja el a Szentség irányítását, és mondja hogy van más is aki a Teremtőn kívül működik.
(De ez azt jelenti, hogy annak a témája hogy a Teremtő jót ad nekünk vagy épp ellenkezőleg, nem függ magától a személytől, csak kizárólag a Teremtőtől. És az ember a külső elméjével nem képes felfogni hogy most az Úr miért adott neki jót és azután miért nem.)
Éppen így, amikor ő sajnálja hogy a Teremtő nem húzta őt közelebb, vigyáznia kell hogy nem magával foglalkozzon, azaz azzal a ténnyel, hogy távol van a Teremtőtől. Ez azért van mert így a saját hasznára megszerzővé válik, és aki megszerez az le van választva. Ehelyett vissza kell utasítania a Sekina (Istenség) száműzetését, ami azt jelenti hogy ő szenvedést okot az Istenségnek.
El kell képzelni, hogy ez olyan mintha az ember valamelyik szerve fájna. A fájdalom kétségtelenül az elmében és a szívben érezhető elsődlegesen. A szívben és az elmében, ami a teljes embert teszi ki. És bizonyosan, egyetlen szerv érzékelése nem hasonlítható egy ember teljes alakjához ahol a legtöbb fájdalom érezhető.
Így van ezzel a fájdalommal is amit az ember érez ha távol van a Teremtőtől. Mivel az ember nem más mint egyetlen szerv a Szent Sekinában, és a Szent Sekina az általános lelke Izraelnek, ezért az egyetlen szerv érzékelése nem hasonlítható az általános fájdalom érzéséhez. Ezért mondjuk azt hogy szenvedés van a Sekinában amikor a szervek le vannak róla választva, és ő nem tudja táplálni a szerveit.
(És mi mondhatnánk azt hogy ez az amit a bölcseink mondtak: “Amikor egy ember sajnálkozik, mit mond a Sekina? “Ez könnyebb mint a fejem.”). Azzal hogy nem viszonyulunk ahhoz a fájdalomhoz amit a saját távolságunk okoz, megóvjuk magunkat attól a csapdától hogy megkapjon a saját maga számára, ami leválasztást okoz a szentségről.
Ugyanez vonatkozik arra amikor valaki érzi a közelségét a szentséghez, és örömét leli abban hogy a Teremtő jót ad neki. Ekkor is azt kell mondanunk hogy az öröm elsődlegesen abból fakad hogy Fent öröm van, a Szent Sekinán belül, hogy képesek a személyes szervét közelebb vinni hozzá, és hogy nem
És valaki csak abból élvez örömöt, hogy jót tesz a Sekinának. Ez összhangban van a fenti számítással hogy amikor részben öröm van, az csak egy részét képezi az egész örömének. Ezeken a számításokon keresztül ő elveszíti az egyediségét és meggátolja hogy a Sitra Achra csapdájába essen, ami a megszerzésvágy a saját hasznára.
Habár a megszerzésvágy szükséges, mivel ez a teljes ember, mivel bármi ami a személyben létezik a megszerzésvágyon kívül nem tartozik a teremtményhez, hanem a Teremtő tulajdona, csak az öröm megszerzésének vágyát kell korrigálni azért hogy az adományozás érdekében legyen.
Ezért az élvezet és az öröm amit a megszerzésvágy megkap, avval a szándékkal kell hogy legyen hogy legyen egy elégedettség Odafent amikor a teremtmény örömöt érez, és ez volt a teremtés célja – hogy a teremtményei javára legyen. És ezt úgy hívják, hogy a Sekina öröme Odafent.
Emiatt valakinek mindig tanácsot kell keresnie, hogy hogyan tud elégedettséget okozni a Fentinek. És bizonyosan amikor örömöt kap, örömöt kell hogy érezzenek Odafent is. Ennélfogva sóvárog hogy mindig a Király palotájában legyen, és meglegyen a képessége hogy játsszon a király kincseivel. És ez bizonyosan elégedettséget okot Odafent. Emiatt a teljes vágyódás csak a Teremtő érdekében kell hogy megtörténjen.

Egyezőség és egység a tóra és a vakhit között, és az emberi számítás fejlődése
Ezért itt javaslom Izrael Házának hogy mondja azt a bajainkra, hogy „Elég volt!” és legalább végezzen egy emberi számítást ezeknek a kalandoknak a vonatkozásában, amiket újra és újra kiróttak ránk, még itt a mi országunkban is. Szeretnénk elkezdeni a saját politikánkat, ahogyan nincs reményünk abban hogy létezési alapunk legyen mint egy nemzet ameddig nem fogadjuk el a szent Tóránkat bármiféle enyhítés nélkül, az utolsó feltételig a Lisma munkájában és nem önmagunkért, valamiféle maradványáért az önzőségnek, ahogyan a „Matan Torah” című cikkben leírtam.
Ha nem alapozzuk meg magunkat ennek megfelelően, akkor osztályok lesznek közöttünk és kétségtelenül jobbra és balra löknek minket ahogy a többi nemzetet is, sőt sokkal jobban. Ez azért van mert a fejlett természet olyan hogy nem lehet megakadályozni semmilyen fontos véleményben ami egy véleménnyel bíró személytől jön, az nem fog fejet hajtani semmi előtt és nem ismer megalkuvást. Ezért mondták a bölcseink, „Izrael a leghevesebb a nemzetek között”, mivel akinek az elméje szélesebb, az a legcsökönyösebb.
Ez egy pszichológiaia törvény. És ha nem értetek meg engem, menjetek és tanuljátok meg ezt a leckét a kortársaitok között: Míg mi csak elkezdtünk felépülni, az idő máris megmutatta a hevességét és nyersségét az elmének, amivel valaki épít, más pedig rombol.
…Ez ismert mindenki számára, de csak egy fejlődés van a szavaimban: Ők azt hiszik hogy végül a másik oldal megérti a veszélyt és meghajtja a fejét és elfogadja az ő véleményüket. De én tudom hogy még ha egy kosárba is kötnénk őket, nem adnák meg magukat a másiknak még egy kicsit sem, és semmilyen veszély nem szakíthat meg benne senkit hogy véghezvigye a célját.
Egyszóval: Ameddig nem emeljük a célunkat a fizikai élet fölé, nem lesz fizikai újjászületésünk mivel a spirituális és a fizikai nem lakhatnak egy kosárban, mivel mi vagyunk az elgondolás gyermekei. És még ha a materializmus negyvenkilenc kapujába merültünk is, még mindig nem adtuk fel az elgondolást. Ezért a szent célja az Ő nevének mindaz amire szükségünk van.
 

A különbség a világi ideál és a vallási ideál között
A világi ideál az emberségből származik és ezért nem tudja magát az emberség fölé emelni. De a vallási elképzelés, ami a Teremtőtől származik, fel tudja magát emelni az emberiség fölé. Ez azért van így, mert a világi ideál az kiegyenlítést jelenti és ennek az ára az ember dicsőítése, és ő azért cselekszik, hogy kérkedjen az emberek szemében. És bár ő néha szégyenletes a kortársai szemében, mégis más generációkra támaszkodik és ez még mindig egy drága dolog a számára, mint egy drágakő ami hajtja a birtoklóját habár senki sem tud róla vagy tartja azt becsben.
A vallási elképzelés viszont az Isten szemében levő dicsőségen alapul. Így aki egy vallási elképzelést követ az emberség fölé tudja emelni magát.
Így van ez a nemzetek között is a száműzetésben. Ameddig követtük a Tóra útját, mi biztonságban voltunk és ismert volt a nemzetek között hogy magasan fejlett nemzet vagyunk és akarták az együttműködésünket. Ők kihasználtak minket mindenki a saját önző vágyának megfelelően. Mégis nem hatalmunk volt a nemzetek között, mert az összes kihasználás után még mindig maradt egy szép rész számunkra is, nagyobb mint a nemzetek polgárai számára.
De mivel az emberek fellázadtak a Tóra ellen a sóvárgásukban hogy az önző dolgaikat megvalósítsák, ők elvesztették az élet értelmét, azaz a munkát az Istenért. És mivel a magasztos cél felcserélődött az élet örömeinek önző céljaival, bárki aki vagyonnal rendelezett a saját célját dédelgetve azt dicsőítve és szépítve. És amikor a vallási emberek szétosztották a vagyonukat jótékonyságra, jócselekedetre, tanulócentrumok építésére, és más közösségi célokra, az önzőek az élet örömeire költötték a javaikat: ételre és italra, öltözékre és drágakőre, és egyenlővé váltak minden nemzet elöljáróival.
Ezekkel a szavakkal csak meg szerettem volna mutatni, hogy a Tóra és a fejődés természetes törvénye kéz a kézben jártak egy csodás egységben még a vakhittel is. Ezért a rossz esetek a száműzetésben, amikről sokat mondhatunk a száműzetés napjaitól kezdődően, mind azért voltak mert elsikkasztottuk a Tórát. És ha megtartottuk volna a Tóra parancsolatait, akkor jelenhetett volna meg kár rajtunk.
 

Száműzetés és megváltás

Harmónia a vallás és a fejlődés törvénye vagy a vak sors között
„És ezen a nemzetek között ne légyen nyugalom!”
--Deuteronómia 28:85
„És amelyik eszedbe jut, nem lesz egyáltalán; abban amit mondasz nemzetek leszünk, mint az országok családja.”
--Ezekiel 20:32
--Ezekiel 20:32
A Teremtő kétségtelenül meg fogja mutatni nekünk, hogy Izrael nem létezhet a száműzetésben és nem lesz nyugalma, ahogyan a többi nemzetnek, aki szét lett szórva a többi között és nyugalmat talált, és beléjük olvadt, ameddig nyoma sem maradt azoknak. Nem így van ez Izrael házával. Ez a nemzet nem talál nyugalmat a nemzetek között, ameddig meg nem valósítja a verset, „És onnan keresni fogod at Uradat Istenedet és megtalálod Őt számodra és kérni fogod őt teljes szíveddel és lelkeddel” (Deuteronómia 4:29).
Ezt meg lehet vizsgálni a Gondoskodást tanulmányozva, és a verset, ami kijelenti rólunk, „a Tóra igaz és az összes szava igaz, és jaj nekünk, ameddig kételkedünk az igazságában.” És mi azt mondjuk minden dorgálásról, hogy az véletlen miatt van vagy vak sors által. Ennek csak egyetlen orvossága van – hogy a bajokat visszahozza ránk egy olyan mértékig, ameddig meglátjuk, hogy azok nem véletlenszerűek hanem kitartó Gondoskodásból vannak; amit a Szent Tórában nekünk szántak.
És le kell tisztáznunk ezt a témát a fejlődés törvényével magával: a természete a kitartó Gondoskodásna hogy mi elértük a Szent Tórán keresztül, ahogyan a Tóra útja a Gondoskodásban (lásd „Két út”) egy gyorsabb fejlődést jelent nekünk, mint a többi nemzeté aki hozzánk jött. ÉS mivel a nemzet tagjai így fejlődtek, mindig ott volt a szüksége hogy előrejusson és különösen aprólékos volt minden tórai Mitzvot-tal. És mivel ők nem tették volna ezt meg, hanem bele akarták foglalni a szűk önzőségüket, azaz a Lo Lishmát, ez fejlesztette ki az Első Templom lerombolását, mivel ők a gazdagságot és a hatalmat dicsőítették az igazság felett, mint a többi nemzet.
De mivel a Tóra megtiltja ezt, ők megtagadták a Tórát és a próféciát és alkalmazkodtak a szomszéduk módszereihez és így élvezhették az életet amennyire az önzőség megkövetelte tőlük. És mivel ők megtették ezt, a nemzetük hatalma megsemmisült: néhányan követték a királyokat és az önző hivatalnokokat, és néhányan a prófétákat követték. És ez a kettéválasztódás folytatódott a rombolásig.
A Második Templomban ez méginkább feltűnő volt, hiszen az elválasztottság kezdete nyilvánosan be lett mutatva erkölcstelen tanítványok által, akiket Cadok és Bütosz vezetett. Az ő lázadásuk a bölcsek ellen alapvetően a Lisma megtartása körül volt, ahogyan a bölcseink mondták, „Bölcs ember vigyázz a szavaiddal!” Mivel ők nem akartak visszavonulni az önzőségtől, közösségeket alkottak a romlott fajtájukból és nagy szekta lettek, amit „Cdokim”-nak hívtak, akik gazdagok voltak a tisztek közöttt, önző vágyakat kergettek, ami nem hasonló a Tóra útjához. És harcoltak a Prusimmal és a római királyságot hozták hogy Izrael fölött uralkodjon. Ők azok akik nem békéltek meg a császáriakkal ahogyan a bölcsek javasolták a Tóra alapján, ameddig a ház le nem lett rombolva és Izrael dicsősége száműzetésbe nem ment.
 

Szabad és tilos az emberi tudomány felhasználásában
Mivel, mi akik követjük a bölcseink lábnyomait, nem kaptunk engedélyt, hogy felhasználjuk az emberi tudományt, kivéve azt a tudást amit valódi tapasztalat igazol, és aminek érvényességében nem kételkedünk. Ennélfogva nem fogadhatunk el semmilyen vallási alapelvet a fenti három látásmódból, értelemszerűen amik a test és a lelek fogalmait taglalják, amik az alapvető fogalmai és tárgyai a vallásnak mint egésznek. Csak az életre vonatkozó kísérleti tudományok fogalmait fogadhatjuk el, amiben senki sem kételkedhet.
Valóban egy ilyen bizonyíték nem található meg bármilyen spirituális anyagban, csak a fizikai dolgokban, amit az érzékeink fognak fel. Ezért használhatjuk a harmadik látásmódot egy bizonyos mértékig. Ez csak a test dolgaival foglalkozik, és minden olyan következtetést, amit kísérlet igazol és amiben senki sem kételkedik. A fogalmak többi része, ami kombinálja az értelmet az ő látásmódjával és más látásmódokkal, tiltott számunkra. Aki használja azt, megtöri azt a parancsot, hogy „ne fordulj bálványok felé”.
Mégis ez a harmadik látásmód idegen és undorító az emberi szellem számára. Alig van olyan valóban művelt ember, aki képes elfogadni azt. Ez azért van így, mert nekik megfelelően az ember emberi formája el van törölve és eltűnik. Az ember géppé lett változtatva ami járkál és csak más erőnek engedelmeskedik. Nekik megfelelően az embernek egyáltalán nincs szabad választása, ehelyett a természet erői tolják előre és minden cselekedete kötelező. Így az embernek nincs jutalma vagy büntetése, mivel nem lehet ítéletet, büntetést vagy jutalmat adni valakinek, akinek nincs szabad akarata.
Egy ilyen dolog teljességgel elképzelhetetlen, és nem csak a vallásos számára, aki a jutalomban és a büntetésben hisz, mivel az Ő Gondviselésében hisz, hogy a természet összes ereje Őáltala van irányítva, bizonyosságot ad nekik arról, hogy mindennek egy jó és alapos oka van. Mégis, ez a látásmód furcsább a nem vallásos emberek számára is, akik abban hisznek, hogy mindenki oda van adva a vak, elmével nem rendelkező, és céltalan természet kezébe. Ezek az intelligens emberek olyanok mint a játékok a kezében, félrevezetve, és ki tudja hová? Ezért ez a látásmód lenézetté vált és a világ számára elfogadhatatlanná.
De tudni kell, hogy azok látásmódja, akik a kettősséget tartják igaznak csak kijavítja ezt a fent említett hibát. Emiatt ők úgy döntöttek, hogy a test ami nem más mint egy gép harmadik látásmódnak megfelelően, egyáltalán nem a valódi ember. Az ember valódi lényege valami teljesen különböző dolog – láthatatlan és felfoghatatlan az érzékek számára. Ez egy spirituális lény, felöltözve és elrejtőzve a testben. Ez az ember „self”-je az „én”. A test és minden benne található dolog a végtelen és a spirituális én birtokában van, ahogyan ők leírták ezt.
Mégis a saját beismerésük szerint is ez a látásmód suta, mivel nem tudják megmagyarázni, hogy egy spirituális lény ami a lélek vagy a self, hogyan tudja mozgatni a testet, vagy hogyan tud bármit is eldönteni, ami rá vonatkozik. Ez azért van így, mert a filozófiai pontosságot magát követően, a spirituálisnak végeredményben nincs kapcsolata a fizikaival. Abszolút nincs hatással rá, ahogyan ők maguk ezt leírták.
 

Vádemelés a Rambam (Majmonidész) ellen
Mégis enélkül a kérdés nélkül az ő látásmódjuk tiltott volna Izrael számára, ahogyan ezt mi elmagyaráztuk feljebb. Fontos tudni, hogy a teljes vádemelés a Rambam ellen Izrael bölcsei által, és a kemény ítélet hogy elégessék a könyveit, nem azért voltak, mert bármilyen kételyük volt Rambamnak magának az igaz mivolta és a jámborsága felől. Hanem csak azért volt, mert ő a könyveihez felhasználta segítségként a filozófiát és a metafizikát amik akkoriban nagyon népszerűek voltak. A Rambam szerette volna megmenteni azokat a pusztulástól, de a bölcsek nem értettek vele egyet.
Szükségtelen mondanunk, hogy ma a mi generációnk már felismerte azt, hogy a metafizikai filozófiának nincs valódi tartalma, ami megérné azt hogy valaki ezzel töltse az idejét. Ezért ez bizonyosan tiltott bárki számára, hogy csak megízlelje is a szavaikat.
 

A test és a lélek tudományos jelentése a Szent Tóránknak megfelelően
Most el kell magyaráznom ezt a magasztos témát a Szent Tóránknak megfelelően, ahogyan a bölcseink elmagyarázták nekünk. Már több helyen írtam róla, hogy nincs a bölcseinknek egyetlen szava sem, még a profétikus Kabbala bölcseletében sem, ami elméleti alapokon nyugodna. Ez azért van így, mert tudott tény, hogy az ember természetéből fakadóan kételkedik, és minden eredményt, amit az emberi elme bizonyosnak vél, bizonyos idő után bizonytalannak véli. Így ha egyszer megduplázódnak az erőfeszítések valaki tanulása során és más következtetést talál ki, azt bizonyosnak nyilvánítja ki.
De ha valaki hiteles diák, akkor egy életen belül járja körül ezt a tengelyt, mivel a tegnap bizonyossága a ma bizonytalanságává vált és a ma bizonyossága a holnap bizonytalanságává válik. Ezért lehetetlen előre meghatározni bármiféle pontos következtetést levonni egy napnál hosszabb időre.
 

Feltárt és elzárt
A mai tudomány kimerítően megértette, hogy nincs abszolút bizonyosság a valóságban. Mégis a bölcseink ugyanerre a következtetésre jutottak több évezreddel korábban. Ezért a vallásos témák tekintetében ők irányítottak minket és megtiltották nekünk, hogy bármiféle következtetést levonjunk olyasmiből ami elméleten alapul, de még azt is megtiltották, hogy segítsenek minket ilyen elméletek, még a megtárgyalásuk szintjén is.
A bölcseink a bölcseletet két részte osztották: feltártra és elzártra. A feltárt rész mindent magában tartalmaz, amit tudunk a közvetlen tudatosságunknak köszönhetően, ahogyan azokat a fogalmakat is tartalmazza ami gyakorlati tapasztalaton alapul, mindenféle vizsgálat segítsége nélkül, ahogyan a bölcsek mondták „egy bíró csak azt látja, amit a szemei látnak”.
Az elzárt rész minden olyan fogalmat magába foglal, amit bizalmas emberektől hallottunk, vagy önmagunk értünk el egy általános megértésükön és megfigyelésükön keresztül. Viszont nem tudunk megfelelően hozzájuk állni, minthogy kritzálni egy egészséges elmével, egyenes gondolatmenettel. Ez „elzártnak” tekintendő, ahmivel kapcsolatban azt a tanácsot kapjuk, hogy fogadjuk el őket egy „egyszerű hittel”. És a vallás minden szempontjából, erősen tilos nekünk, hogy akár csak ránézzünk ezekre a témákra ami ahhoz vezetne hogy megvizsgáljuk és tanulmányozzuk azokat.
Mégis, ezek az elnevezések, hogy „feltárt” és „elzárt” nem folyamatos nevek, és egy bizonyos fajta tudásra érvényesek, ahogyan a műveletlen azt gondolná. Hanem inkább csak az emberi tudatosságra érvényesek. Ezért egy illető úgy hivatkozik arra amit már felfedezett és a valós tapasztalaton keresztül megértett, hogy „feltárt” és minden olyan fogalom, amit még nem fedezett fel ilyen módon az pedig „elzárt”.
Így a generációkon keresztül minden embernek megvolt ez a kettős felosztása. A feltárt rész engedélyt kap a tanulmányozásra és a kutatásra, mivel az egy igazi alapon nyugszik, és az elzárt részt tilos még akár halványan is megvizsgálni, mivel ott nincs valódi alap.

Test és Lélek

Mielőtt tisztázom ezt a magasztos témát, fontos számomra, hogy megjegyezzem hogy bár minden olvasó úgy tűnik hogy lehetetlennek tartja tisztázni és ilyen témát közelebb hozni az emberi elméhez, kivéve ha elvont, filozófikus fogalmakra támaszkodik, ahogyan az ilyen vizsgálatoknál az már megszokott, mivel attól a naptól fogva hogy felfedeztem a Kabbala bölcseletét és elköteleztem magamat felé, eltávolítottam magamat az elvont filozófiától és az összes ágától kelettől nyugatig. Minden amit írni fogok ebből következőleg egy pusztán tudományos nézőpontból lesz szemlélve, alapos pontossággal, és a gyakorlati és hasznos dolgok egyszerű felismerésével karöltve.
Bár meg fogom említeni a szavaikat lejjebb, ez csak azért történik majd, hogy megmutassam a különbséget aközött, amit az emberi elme képes megidézni, és mit lehetséges a Tóra és a prófécia fogalmainak felhasználásával megérteni, amik gyakorlati alapokon nyugszanak (ahogyan én megmutattam a „Kabbala Bölcseletének Lényege” című cikkben.
A „test” és a „lélek” fogalmait is szeretném átfogóan letisztázni ahogyan ők ténylegesen vannak, mivel az igazság és az ép elme egyek. Ez azért van, mert az igazság bárki számára elérhető, de csak a Szent Tóra szellemisége által, és az összes elferdített fogalom eltávolításával, ami gyökeret vert az emberek között. Ezeket alapvetően az elvont módszerekből vették, amiből a Szent Tóránk szellemisége teljességgel el lett távolítva.

Három látásmód a Test és a Lélek fogalmaiban
Általánosságban láthatjuk, hogy a látásmódok, amik a testre és a lélekre vonatkozóan jelen vannak a világban három látásmódba gyűjthetőek össze:

1) A hit látásmódja
A hit látásmódja azt állítja, hogy csupán a szellem, vagy a lélek létezik. Ők azt hiszik, hogy spirituális tárgyak léteznek, amik a minőségük által vannak leválasztva egymásról. Őket úgy hívják, „az emberek lelkei” és ők függetlenül léteznek azelőtt, hogy emberi testbe öltöznének. Ezután, mikor a test meghal, a halál nem érvényes rá, mivel a spirituális tárgy az csak egy egyszerű tárgy. Nézőpontjuk szerint a halál csupán egy elválasztása azoknak az elemeknek, amik a tárgyat alkotják.
Ez lehetséges fizikai tárgyakkal, amik sokféle különböző részből állnak, amiket a halál megsemmisít. De a spirituális lelket, egy teljesen egyszerű tárgyat ami hiányában van minden összetettségnek, nem lehet elválasztani semmilyen módon mivel ez a leválasztás lenullázná a létezését. Ezért a lélek végtelen és örökké létezik.
A test, ahogyan megértik azt, olyan mint egy ruha a spirituális tárgyon. A spirituális lélek felöltözik belé, és felhasználja azt, hogy testet öltsön az erőiben: a jó tulajdonságokban és mindenféle fogalomban. Emellett életet és mozgást ad a testnek és őrzi azt a sérülésektől. Így a test maga élettelen, mozdulatlan, és semmi mást nem tartalmaz, csak halott anyagot, ahogyan láthatjuk amikor a lélek egyszer elhagyja azt – amikor meghal – és az élet összes jele amit az emberi testben látunk nem más mint a lélek erejének testet öltése benne.

2) A kettősség híveinek látásmódja
Akik a kettősségben hisznek, úgy gondoljá, hogy a test egy teljes teremtmény, álló, élő és tápláló és csak a létezésének biztonsága megtartása mindaz amit követel magának. Nincs semmilyen segítségre szüksége semmilyen spirituális tárgytól.
Mégis, a test nem tekinthető az ember lényegének. Az ember elsődleges lényege a megfigyelő lélekben van, ami egy spirituális tárgy, ahogyan az az első látásmód támogatóinak nézetében is jelen van.
A különbség eközött a két látásmód között csak a test fogalmában van. A fiziológia és pszichológia átfogó fejlődésének köszönhetően úgy gondolják, hogy megtalálták azt a gondviselést, ami minden életszükségletet támogat maga a test szükségleteinek megfelelően. Így a nézetük szerint, csupán a spirituális fajta fogalmakra és erényekre korlátozzaa szerepét a lélek működésének. Így miközben hisznek a kettősségben, mindkét módszer együtt azt mondja, hogy a lélek a értelme a testnek, ami azt jelenti, hogy a tesz egy eredmény, ami a lélekből terjed ki.
 

3) A tagadók látásmódja
A spiritualitás tagadóinak látásmódja azoké, akik csak a testiséget veszik észre. Ennek a látásmódnak a támogatói teljesen tagadják a létezését bármiféle elvont spirituális tárgynak a testen belül. Kétségtelenül be is izonyították, hogy az ember értelme a testnek csupán egy terméke ahogyan a testet egy elektromos gépként fogják fel, olyan huzalokkal, amik a testet az aggyal összekötik, és a külsőségekkel való találkozáskor működnek.
Az öröm és fájdalomérzékeléseiket szintén az agyba küldik, és az agy megmondja a szervnek, hogy mit csináljon. Mindent huzalok és zsinórok irányítanak, amik erre a célra épültek ki. Elmozdítják a szervet a fájdalom forrásaitól és az öröm forrásainak irányába. Így ezek vonják le az ember összes tanulságát, amit az élete eseményeiből tapasztalhat.
Szintúgy, amit fogalmakként és racionális dolgokként érzékelünk az elménkkel nem mások mint fizikai jelenségek a testen belül. És az ember magasabbrendűségét az állatok felett az jelenti, hogy az elménk olyan mértékig fejlődött ki, hogy a testi jelenségek úgy jelennek meg bennünk, mint képek, amit fogalmakként és racionális dolgokként tapasztalunk.
Így az elme és annak összes következtetése nem más mint egy olyan termék, ami a test jelenségeiből fakad. Sőt, vannak olyan követői a második látásmódnak, akik teljesen egyetértenek ezzel a látásmóddal, de adnak hozzá egy spirituális és végtelen tárgyat, amit úgy hívnak „a lélek, ami felöltözik a test gépezetébe”. Ez a lélek az ember lényege és a test gépezete nem más mint annak ruhája. Így kibontottam az általános fogalmakat, mindarról amit az emberi tudomány eddig megállapított a „test” és a „lélek” fogalmairól.
 

A vallás nem az emberek javát szolgálja, hanem a dolgozó javát
Sokan abba a hibába esnek, hogy összehasonlítják a szent Tóránkat az eikával. De ennek el kell jutnia hozzájuk, mert nem ízlelték meg a vallást az életük során. Azt mondom nekik: „Ízleld meg és lásd, hogy az Úr jóságos.” Ez igaz, hogy az etika és a vallás egyetlen dolog felé irányul – hogy az embert a szűk önszeretet mocska fölé emelje és elhozza neki a mások szeretetének magasságát.
De mégis, ők olyan távoliak egymástól, mint amekkora a távolság a Teremtő Gondolata és az emberek gondolata között. A vallás a Teremtő Gondolataiból terjed ki, és az etika a hús és vér gondolatokból jön, és az életük tapasztalataiból. Ezért magától értetődő különbség van köztük, mind a gyakorlati vonatkozásokban és a végső célban is. A jó és a rossz felismerése ahogyan az etikánkra vonatkozik, ahogyan felhasználjuk azt, a társadalmunk sikerével függ össze.
A vallással viszont a jó és a rossz felismerése ahogyan felhasználjuk azt, csak a Teremtővel függ össze, ami a formák különbözőségéből fakad a Készítővel, hogy a formák egyezőségét elérjük Vele, amit úgy hívnak, hogy iDvekut (összeolvadás), ahogya a „Matan Torah” című cikkben tisztázva lett (9-11. rész).
És teljesen elkülönülnek egymástól a célra való tekinetetben is, mert az etika célja a társadalom jóléte a gyakorlati értelemnek megfelelően, ami az élettapasztalatokból származik. De végülis ez a cél nem ígér a követőjének bármilyen a természet korlátai fölé emelkedést. Ezért ez a cél még mindig kritika tárgyát képezi, amiért ki tudja egy bizonyos mértékig megmagyarázni egy egyénnek a saját hasznuk mértékét egy olyan módon, hogy arra kényszerülnek, hogy saját magukat akár egy kis mértékben lecsökkentsék a saját érdekükről a társadalom jóléte érdekében?
A vallási cél viszont megígéri az egyén jólétét, aki követi azt, ahogyan megmutattuk azt hogy amikor valaki eljut a mások szeretetére, ő egy közvetlen Dvekutban van, ami a formák egyezősége a Készítővel, és az ember ezzel együtt elhagyja ezt a szűk világot, ami fájdalommal és akadályokkal van megtöltve, az Úr felé és az emberek felé történő adományozás egy külső világába.
Szintén jelentős különbséget találhatunk a támogatottságon beül is, mert az etika követése az emberek előnyére történik, ami olyan mint egy bérlet, ami végül kifizetődő. És amikor az ember a munkájának megfelelően növekedik, nem lesz képes az etika fokozatain felemelkedni, mert már hozzászokott egy olyan munkához, amit a társadalom jól jutalmaz, ami megfizeti a jócselekedeteit.
Mégis azzal, hogy a Tórát és a Micvot-ot megtartja azért hogy örömet okozzon a Készíatőjének, mindenféle jutalom nélkül, ő felmászik az etika lépcsőin, pontosan olyan mértékig, ameddig elköteleződik benne, mivel nincs fizetség ezen az úton. És minden fillér egy nagyobb számlához íródik. És végül elér egy második természetet, ami az adományozás másoknak mindenféle ön-díjazás nélkül, kivéve az alapvető szükségleteket az életében.
Most teljesen felszabadul már a Teremtés bebörtönözöttségétől. Amikor valaki utál bármilyen ön-megszerzést és a lelke undorodik a kicsinyes fizikai örömöktől és az elismeréstől, ő szabadnak találja magát a Teremtő világában. És garantáltan nem fog kár vagy szerencsétlenség rászabadulni, mivel az összes kár csak az önmagába ágyazott ön-megszerzésen keresztül jut el az emberhez.
Ezért átfogóan bebizonyítottuk, hogy a vallás célja csak azoknak az egyéneknek való akik elköteleződnek benne, és nem mindazokna, akik felhasználják az átlagember javát szolgálni vele, bár minden cselekedete az emberek javát fogja szolgálni, és ilyen cselekedetek által van lemérve. Nem más ez mint egy járat a magasztos célhoz, ami a formaegyezőség a Készítővel. És most meg tudjuk érteni, hogy a vallás célja össze van gyűjtve miközben ebben a világban élün, és közeli vizsgálat tárgyát képezi a „Matan Torahban” az egész és az egyén céljára való tekintettel.
 

Tudatos fejlődés és tudattalan fejlődés
Tartsuk észben, hogy két erő szolgál arra, hogy felnyomjon minket a már említett létra fokain, egészen amíg el nem érjük a tetejét az égben, ami a vágyott pontja a formák egyezőségének a Készítőnkkel. És a különbség a két erő között az, hogy az első hátulról nyom minket, amit mi a „ fájdalom útjának” vagy a „föld útjának” határoztunk meg.
Ebből az útból gyökerezik a morális értékek filozófiája amit „etikának” neveznek, ami empirikus tudáson alapul, a gyakorlati megfontolás vizsgálatán keresztül, aminek a lényege csak egy összegzése az egoizmus kárai látható eredményeinek.
Ezek a kísérletek véletlenül jönnek hozzánk, nem a tudatos választásunk eredményeképpen, viszont bizonyosan a céljukhoz vezetnek minket, a gonosz képe tisztábbá és tisztábbá növekedik az érzékeink számára. És olyan mértékig, amennyire felismerjük a kárát, kivonjuk magunkat belőle és egy magasabb fokra mászunk a létrán.
A második erő tudatosan nyom minket, ez a mi saját döntésünkből származik. Ez az erő felhúz minket elölről, és ez az amit úgy határoztunk meg, mint a „tóra és a Mitzvot útja”. A Tóra és a Mitzvot megtartása azért, hogy örömöt okozzunk a készítőnknek gyosan kifejleszti a gonosz felismerésének érzékét, ahogyan a „Matan Torah” című cikkben már bemutattam (Tizenhármas rész).
És itt mi kétszer nyerünk:

A. Nem kell várnunk az élet tűzpróbáira, hogy hátulról lökjenek minket, ami öszönzésének mértéke csak a gyötrődés és a rombolás mértéke. Épp ellenkezőleg, a finom kedvesség amit érzünk amikot őszintén dolgozunk Neki, hogy örömet okozzunk Neki, ekkor fejlődik bennünk ki egy relatív felismerése az ilyen önszeretet-szikrák alacsonyrendűségének – hogy ezek akadályokat jelentenek az utunkon hogy megkapjuk azt a finom ízét a Teremtő felé történő adományozásnak. Így a gonosz felismerésének érzékelése örömteli és nagy nyugalommal fejlődik bennünk, a jó megkapásán keresztül, amíg a Teremtőt szolgáljuk, a boldogságunknak és kedvességünknek köszönhetően, ami eljut hozzánk a Készítőnkkel való formaegyezőség miatt.

B. Időt takarítunk meg, mivel Ő dologzik rajtunk, hogy „megvilágítson” minket, így lehetővé téve számunkra, hogy megnöveljük a munkánkat, és felgyorsítsuk az időt ahogyan kívánjuk.

A vallás lényege, hogy kifejlessze bennünk a gonosz felismerének érzékét
A bölcseink azt mondják, „Miért kellene a Teremtőnek törődnie olyasmivel, hogy a tokánál vagy a nyaka hátuljánál vágják le az állatot? Végül is, a Mitzvot azért lett adva, hogy megtisztítsa az embereket.” Ez a tisztítás teljesen ki lett fejtve a „Matan Torah” című cikkben (második rész), de itt szeretném letisztázni a fejlődés lényegét, amit a Tórán és a Mitzvoton keresztül lehet elérni.
Tartsd észben, hogy a gonosz felismerése köztünk van. Ez az elköteleződés a Mitzvotban lassan és fokozatosan meg tudja tisztítani azokat, akik belemerülnek. És a mérleg, amin mi megmérjük a tisztulás fokozatait, az a gonosz felismerésének mértéke bennünk.
Az ember természetesen kész visszautasítani és gyökerestől kiirtani minden gonoszt önmagából. Ebben minden ember ugyanolyan. De a különbség csak a gonosz felismerésében van ember és ember között. Egy jobban fejlett ember nagyobb mennyiségű gonoszt ismer fel magában és emiatt nagyobb mértékben utasítja vissza és választja el önmagán belül. A fejletlen csak egy kismértékű gonoszt érzékel magában, ennélfogva csak egy kismértékű gonoszt utasít vissza. Ennek eredményeképpen az összes mocskát magán belül hagyja, mivel nem ismeri fel, hogy az mocsok.
Hogy ne untassam az olvasót, le kellene tisztáznunk az általános jelentését a jónak és a rossznak, ahogyan azt a „Matan Torah című cikkben kifejtettem (tizenkettes rész). A gonosz általánosságban semmi több, mint önszeretet, amit úgy hívnak hogy „egoizmus”, mivel ellentétes a formája a Teremtővel, akinek nincs semmilyen vágya, hogy megkapjon Önmaga számára, csak hogy adományozzon.
Ahogyan elmagyaráztam a „Matan Torah” című cikkben (kilences és tizenegyes rész), az öröm és a magasztosság a Készítővel való formaegyezőség mértékének megfelelően mérhető le. És a fájdalom és az intolerancia a forma különbözőségével a Készítőtől. Ezért az egoizmus undorító és fájdalmat okoz nekünk, mivel a formája ellentétes a Készítő formájával.
De ez az undorítóság nem egyenlő részben van felosztva a lelkek között, hanem változó mértékben. A durva, fejletlen emben nem úgy tekint az egoizmusra, mint egy rossz tulajdonságra, hanem nyíltan használja, szégyen vagy korlátozás nélkül. Lop és gyilkol a nyílt napfényben ahol azt lehetségesnek gondolja. Aki kicsit jobban fejlett, bizonyos mértékben rossznak érzékeli az egoizmust, és legalább szégyelli nyilvánosan felhasználni azt, hogy nyíltan lopjon és öljön. De titokban még mindig elköveti a bűneit.
A még jobban fejlettebbek valóban undorító dolognak érzik az egoizmust, ameddig nem tudják tolerálni belül és teljesen visszautasítani, amennyire érzékelik azt, egészen addig amíg már nem tudják, és nem akarják mások munkáját élvezni. Ekkor elkezd bennük a mások szeretetének szikrája megjelenni, amit úgy hívnak, hogy „altruizmus”, ami a jóság általános tulajdonsága.
És ez is fokozatosan fejlődik ki. Először a szeretet fejlődik, és vágy arra, hogy adományozzon a saját családjának és rokonságának, ahogyan a versben van „ne rejtsd el előttem magadat a saját húsodban”. Amikor tovább fejlődik, valaki adományozó tulajdonsága kiterjed az összes emberre körülötte, azaz az illető városi szomszédaira, vagy a saját nemzetére. És így hozzáadódik, amíg a teljes emberiség felé szeretetet nem fejleszt.
 

Két út: a fájdalom útja és a Tóra útja
Megmutattok, hogy Isten az abszolút Jó, és Ő teljes jóindulattal figyel minket a gonosz szikrája néljül és céltudatos irányítással. Ez azt jelenti, hogy az Ő irányítása rávesz minket hogy állapotok sorozatán menjünk keresztül, az ok és okozat módján, megelőző és eredményező folyamatban, egészen addig, amíg minősülünk arra, hogy megkapjuk a vágyott jóságot. Ekkor el kell érkeznünk a célunkhoz, mint egy érett és jó-kinézetű gyümölcs. És megértjük, hogy ez a cél garantált mindannyiunk számára, másképpen hibát találnánk az Ő Uralkodásában, és azt mondhatnánk, hogy az nem megfelelő a céljára.
Bölcseink azt mondták, „Istenség az alacsonyabbakban – egy nagy szükséget jelent.” Ez azt jelenti, hogy mivel az Ő irányítása céllal van és arra irányul, hogy elvigyen az összeolvadásig Ővele, tehát ez bennünk lakozik és ezt nagy szükségnek tekintjük. Ez ezt jelenti, hogy ha nem erre jutunk, akkor arra jöhetünk rá, hogy hibásnak tekintjük az Ő Uralkodását.
Ez hasonló egy nagy királyhoz, aki időskorára fiút nemzett, és nagyon szerette őt. Ezért a naptól kezdve, amikor megszületett, csak arra gondolt, hogy jót tesz vele. Összegyűjtötte a legjobb, legbölcsebb és legértékesebb könyveket a királyságban és iskolát épített neki. A legjobb építészeiért küldött és épített neki örömhozó helyeket. Az összes zenészt énekest összegyűjtötte és koncerttermeket épített neki, és hívta a legjobb cukrászokat és szakácsokat, hogy a legjobb finomságokat megadja neki a világban.
De sajnos a fiú felnőve bolond lett, vágy nélkül a tanulásra. És vak volt és nem láthatta a szépségét az épületeknek. És süket volt és képtelen volt meghallgatni a verseket és a zenét. És beteg is volt, és csak rozskenyeret ehetett, növekvő megvetéssel és haraggal.
Viszont ilyen megtörténhetett a hús-vér királlyal, de a lehetetlen ezt elmondani a Teremtőről, ahol nem lehet hamissiág. Ennélfogva kétféle utat készített elő nekünk a fejlődésre:
Az első a szenvedés útja, ami a Teremtményből önmagából fakad. A saját természetének megfelelően egy útra kényszerül, ami ok és okozatiságon alapul változatos, egymást követő állapotokkal, amik lassan fejlesztenek minket, egészen addig, míg egy megoldásra nem jutunk, hogy a jót válasszuk, és a rosszat utasítsuk vissza, és érdemesek legyünk a célra, ahogyan Ő akarja.
És ez az út valóban hosszú és fájdalmas. Ennélfogva Ő egy kellemes és finom utat is készített nekünk, ami a tóra ésa Micvot útja, ami érdemessé tesz minket, fájdalommentesen és gyorsan.
Kiderül, hogy a végcélunk az, hogy érdemesek legyünk az összeolvadásra Vele – számára pedig, hogy bennünk lakozzon. Ez a cél bizonyos, és nincs mód arra, hogy letérjünk róla, mivel az Ő irányítása felügyel minket mindkét úton, ami a szenvedés útja és a Tóra útja. De a mostani valóságra tekintve, rájöhetünk hogy az Ő irányítása párhuzamosan mindkét útból jön, amire a bölcseink úgy utalnak, mint a „föld útja” és a „Tóra útja”.

Az ő irányítása céltudatos irányítás
Ahogyan megfigyeljük a természet rendszereit, megérthetjük, hogy minden lény a négy típusból – mozdulatlan, növényi, állati és beszélő – egészében és részében is céltudatos irányítás alatt van, ami egy lassú, és fokozatos növekedést jelent oksági és okozati módon, ahogyan a gyümölcs a fán, amit egy irányítás vezet végül édes és jó kinézetű gyümölccsé.
Kérdezz meg egy botanikust, hogy hány fázison megy keresztül a gyümölccs, attól kezdve hogy láthatóvá válik, egészen ameddig teljesen megérik. Nem csak az igaz, hogy az előzetes fázisok nem szolgálnak bizonyítékkal arra, hogy édes és jó kinézetű végéről, de mintha bosszantani akarna minket, teljesen ellentétes képét mutatja a végső eredménynek.
Minél édesebb a végén egy gyümölcs, annál keserűbb és rondább a megelőző fejlődési fázisaiban. Ugyanígy van ez az állati és emberi típusoknál is: az az állat, akinek az elméje kicsi marad a végén is, nem olyan igényes miközben növekszik. Míg az ember, akinek az elméje nagy lesz végül, nagyon igényes, miközben fejlődik. „Egynapos borjút már ökörnek hívnak”, mivel megvan az ereje, hogy a saját lábán álljon és sétáljon, és az intelligenciája hogy kerülje a kártevőket az útján.
De egy egynapos csecsemő látszólag érzéketlenül fekszik. És aki nincs hozzászokva evilág törvényeihez miközben ezeket az újszülötteket vizsgálja, ő bizonyosan arra a következtetésre jutna, hogy az embergyermek semmit sem ér, miközben a borjúból hatalmas hős lesz, ha az újszülött borjú tudását hasonlítja össze az érzéketlen és elme nélküli gyermekével.
Így bizonyos, hogy az Ő irányítása a valóságon amit Ő teremtett a céltudatos irányítás formájában, anélkül, hogy figyelembe venné a fejlődés fázisait, megtévesztőek és megakadályoznak minket benne, hogy megértsük a céljukat, azzal hogy mindig ellentétesek a végső alakjukkal.
Ilyen dolgokról mi azt mondjuk, „Nincs aki olyan bölcs lenne, mint aki tapasztalt”. Csak aki tapasztalt, annak van meg a lehetősége hogy a Teremtést az összes fejlődési fázisával vizsgálja, a teljesség felé vezető úton, és lenyugtathassa a dolgokat, ahogyan nem fél a rontott képektől, amin a Teremtés átmegy a fejlődési fázisaiban, de hisznek a jó és tiszta végében.
Így mi átfogóan láthattuk az Ő irányításának törvényeit a világunkon, ami csakis céltudatos irányítás. A jóság tulajdonsága nem annyira látványos mielőtt a Teremtés el nem ér a teljességére, a végső érettségére. Épp ellenkezőleg, inkább mindig a romlottság formáját ölti fel a vizsgáló szemei előtt. Így láthatjátok, hogy a Teremtő csak jóságot adományoz a teremtményeinek és ez a jóság a céltudatos irányításból származik.
 

A vallás lényege és annak célja

Ebben a cikkben három dolgot szeretnék feltárni:
A. Mi a vallás lényege?
B. A lényege ebben a világban érhető el, vagy a következő világban?
C. A célja az-e, hogy örömöt adjon a Teremtőnek vagy a teremtményeknek?
Első szempillantásra az olvasó meglepődhet a szavaimon és nem értheti ezt a három kérdést, amit magam elé tűztem ki, hogy az esszém témája legyen. Ki lehet az, aki nem tudja, mit a vallás, különösen a jutalmával és a büntetéseive, amik alapvetően a túlvilágon kellenek, hogy eljöjjenek? És nem is kell megemlítenünk a harmadik dolgot, hogy hiszen mindenki tudja, hogy arra szolgál, hogy örömöt adjon a teremtményeknek és örömre és boldogságra vezesse el őket, és mi mást lehet ehhez hozzátenni?
Pontosan így van, semmit sem tudok hozzátenni. De mivel a gyermekkorunktól fogva annyira ismerős nekünk ez a három fogalomkör, az emberek már nem végeznek semmiféle további vizsgálatot a fennmaradó életük során. És ez megmutatja a tudásuk hiányát ezekben a magasztos támákban, amik szükségesena teljes alapját képezik annak, amire a vallás teljes szerkezete alapul.
Ennélfogva, mondjátok meg nekem, hogy hogyan lehetséges, hogy a gyerek, aki tizenkét-tizenárom éves lett már átfogóan meg tudja fogni ezeket a magasztos dolgokat, és olyan kielégítően teszi ezt, hogy nem szükséges számára további fogalom vagy tudás ezekről a dolgokról az élete hátralevő részében?
Pontosan ez jelenti a problémát! Emiatt az elhamarkodott találgatás miatt, amit nemtörődöm módon és vad következtetésekkel tesznek meg, érkeztünk a mi generációnk világába! És ez egy olyan állapotra vezetett minket, ahol a második generáció majendem teljesen kicsúszott a kezeink közül.

Az abszolút jó
Azért, hogy megkíméljem az olvasót a hosszú tárgyalástól, arra támaszkodom, amit már előző esszéimben leírtam, különösen a „Matan Tora” címűben (A Tóra átadása), ami teljesen olyan, mint az előszó az előttünk álló magasztos témához. Itt röviden és egyszerűen kell beszélnem, hogy mindenki számára érthető legyen.
Először meg kell értenünk a Teremtőt – Ő azt Abszolót Jóság. Ez azt jelenti, hogy teljességgel lehetetlen, hogy bármikor is szenvedést okozzon bármelyik személynek is. És ez ez lesz az elős foglamunk, mert a józsan eszünk tisztán megmutatja, hogy bármilyen gonosz-tett alapja a világban a megszerzésvágyban gyökerezik.
Ez azt jelenti, hogy a buzgóság, hogy önmagunk hasznára legyünk rávesz minket arra, hogy ártsunk a társainknak, hogy önkielégülést kapjunk. Így ha semelyik lény nem nyerne örömöt abban, hogy önmagát előnyben részesíti, egyetlen lény sem lenne képes károsítani a másikat. És amikor néha találunk olyasvalakit aki megkárosítja a másikat, mindenféle önkielégülés megszerzése nélkül, az csak azért teszi, mert egy öreg szokása van, ami a megszerzésvágyában ered, ami megszabadul tőle, hogy új okot kelljen keresnie.
És mivel felismerjük azt, hogy a Teremtő Önmagában és Önmagától, teljes és nem szükséges, hogy számára valaki segítsen a teljességét elérni, mivel Ő mindenkit megelőz, ennélfogva világos, hogy benne nincs semmiféle megszerzésvágy. És mivel Őneki nincs megszerzésvágya, ő alapvetően mentes attól a vágytól, hogy károsítson másokat; ez ennyire egyszerű.
Sőt mi több, teljesen felfogható az emlénk számára, ahogyan az első fogalom is, hogy Ő azt a vágyat birtokolja, hogy adományozzon jóságot másokak, azaz az Ő teremtményeinek. És ez valójában megmutatkozik a nagy Teremtésben, amit Ő teremtett és a szemeink előtt helyezett el. Ebben a világban vannak lények, akik szükségesen megtapasztanak egy jó érzést vagy egy rosszat, és ez az érzés szükséges módon a Teremtőtől származik. És ha ez egyszer abszolút világos, emiatt a teremtményeknek muszáj csak jót megkapnia Őtőle, mert Ő csak azért teremtette meg őket, hogy adományozzon nekik.
Így mi megtanuljuk, hogy Őneki csak egy vágya van, hogy jóságot adományozzon és alapvetően lehetetlen, hogy bármiféle károsítás az Ő neve alatt történjen, ami Tőle áradna. Ezért Őt az „Abszolút Jóként” határoztuk meg. És miután ezt megtanultuk, nézzünk rá a jelenlegi valóságra, amit Ő irányít, és hogyan adományoz csak jót a számukra.
 

A bölcsesség elérése
Három rend létezik az igazság bölcseletében:

1. Az igazság eredetisége. Nem szükséges ehhez emberi hozzájárulás, ahogyan az teljesen az Isten ajándéka, és semmilyen idegennek nem szabad vele összeütköznie.
 

2. A források megértése, amit valaki elért Felülről. Ez olyan, mint a személy, aki látja, hogy az egész világ a szemei előtt terül el, és mégis erőfeszítést tesz és tanulmányozza ennek a világnak a megértését. Bár mindent a saját szemeivel lát, léteznek bolondok és bölcsek. Ezt a megértést úgy hívják: „az igazság bölcselete”, és Adam ha Rison volt az első, aki egyfajta elégséges tudást kapott, amivel megértette és sikeresen teljesített mindent, amit látott és elért a szemeivel.
Ennek a tudásnak a rendje szájról szájra került átadásra. Megfigyelhető benne egyfajta fejlődés is, ahol mindenki hozzá tudott adni a barátjához vagy visszafejlődött (ahol az első meglátás amit mindenki megkap egyenlően hozzáadás vagy kivonás nélkül, olyan mint Ádámé, ennek a világnak a valósága megismerésében. Ezt tekintve mind egyenlő, de ez nincs így a megértésében – néhányan növekednek generációról generációra és néhányan visszaesnek.) Az átadás rendje néha olyan néven van nevezve, mint „aVilágos Név átadása”és nagyon sok feltétellel van átadva, viszont csak szavakkal történik, nem írásban.
 

3. Ez egy írott rend. Ez egy teljesen új dolog, mivel amellett, hogy sok teret ad a bölcselet fejlődésének, amin keresztül mindenki megkapja az elégései kiterjedését a következő generációra vonatkozólag is, van egy másik hatalmas erő is, ami benne rejlik: Mindenki, aki elköteleződik benne, bár még nem érti meg azt, ami bele van írva, megtosztul általa, és a Felső Fények közelebb kerülnek hozzá. És ez a rend négy nyelvezetet foglal magában, és a Kabbala nyelvezete kimagaslik mind közül.

Az igazság átadásának rendje
A legsikeresebb módszer arra, ha valaki tanulni akarja a bölcseletet, hogy egy hiteles Kabbalistát találjon, és kövesse az utasításait, ameddig az illető meg nem lesz jutalmazva a bölcselet saját elméjével történő felfogásával, azaz az első meglátással. Ezután a szájról szájra történő átadással lesz jutalmazva, ami a második meglátást jelenti, és ezután érti meg az írást, ami a harmadik meglátás. Ekkor a tanárától könnyedén megkapja a teljes tudományt, és az eszközeit, és időt kap a fejlődésre és a kirterjedésre.
Viszont valójában van egy második mód: valaki hatalmas sóvárgásán keresztül, a Mennyek meglátása kinyílik számára, és el fogja érni az eredetet önmaga által. Ez az első meglátás. Mégis ezután még mindig dolgoznia kell és elmerülni kimerítően, ameddig nem talál egy Kabbalista bölcset, aki előtt meghajolhat és akinek engedelmeskedik, és akitől megkapja a bölcseletet az arcról arcra történő átadással, ami a második meglátás, és aztán a harmadik meglátást is megkapja.
És mivel valaki nincs kívülről egy Kabbalista bölcshöz csatolva, az elérések nagy erőfeszítésekkel jönnek és sok időt igényelnek, ami csak kevés időt hagy arra, hogy benne fejlődjön. Néha a tudás csak a tények után jön, ahogyan írva van, „és meghalnak a bölcsesség nélkül”. Van kilencvenkilenc százalék, akit úgy hívunk, „bejut, de nem jut ki”. Ők olyanok mint a bolondok, és nem törődnek ezzel a világgal, olyanok akik látják a világot, ahogy elterül előttük, de nem értenek meg belőle semmit, kivéve a kenyeret a szájukban.
Valóban, az első módon sem lesz sikeres mindenki. Ez azért van így, mert a többség aki elért valamit, önelégültté válik, és már nem képes megfelelően a tanára alá rendelődni, és így ők nem érdemesek a bölcselet továbbadására. Ebben az esetben a bölcsnek el kell rejtenie a bölcselet lényegét előlük, és „meg kell halniuk a bölcselet nélkül”, „bejutnak, de nem jutnak ki”.
Ez azért van így, mert kemény és szigorú feltételek vannak a bölcselet továbbadásában, amik szükséges okokból vannak így. Ezért nagyon kevés tekinthető elégségesnek a tanáraik által arra, hogy méltó erre a dologra, és boldogok, akik ezzel vannak jutalmazva.
 

Az én kommentárom előnye a régebbi kommentárokkal szemben
Világi tanítások is segíthetnek a Kabbala bölcselete témáinak magyarázatában, mivel a Kabbala bölcselete minden gyökerét jelenti, és mind benne foglaltatnak. Némelyik témát az élettan segíti, mint ahogyan a „ akkor a húsom nélkül látom az Istent”, és némelyiket a filozófia segíti. Később egy széleskörű használatára kerül sor a pszichológia tudományának. De ezek nem tekinthetők valódi kommentároknak, mivel nem magyaráznak semmit magából a Kabbala bölcseletéből, csak megmutatják, hogyan foglaltatnak benne a többi tanítások. Ezért van, hogy a megfigyelőket nem segítheti egyik rész a másik részben… még akkor sem, ha az Isten szolgálatának bölcselete a legközelebbi bölcselet a Kabbalához az összes külső tanításból.
És szükségtelen mondani, hogy lehetetlen magyarázatokat segítségül kapni az anatómiának vagy a filozófiának megfelelően. Emiatt azt mondtam, hogy én vagyok az első magyarázója a gyökerek és az ágak szerint, és ok és okozat szerint. Ezért ha valaki megért valamilyen anyagot a kommentáromon keresztül, biztos lehet abban, hogy ez az anyag mindenhol megjelenik a Zohárban és a Tikkunim-ban, és segíti őt, ahogyan a kommentárok is szó szerint, így egyik részben segítséget lehet találni a többi részhez is.
A magyarázat stílusa a külső tanításoknak megfelelően időpazarlás, mert nem jelent többet egy bizonyítékánál a hitelességének, egyiknek a másik felett. És a külső tanítás nem szorul bizonyításra, ahogyan a Birodalom felkészítette az öt érzékszervünket, hogy bizonyítsa azt, és a Kabbalában (mindazonáltal) meg kell érteni az érveket azelőtt, hogy bizonyságot találnánk az érvekre.

A magyarázat stílusa a külső tanításoknak megfelelően
Ez a forrása Rav Shem Tov hibájának: ő a Kabbala bölcseletének megfelelően magyarázta a Zavarodott útmutatóját, és nem tudta, vagy úgy tett,mintha nem tudta volna, hogy az orvostan tudománya, mint bármilyen más tudomány nem magyarázható kevésbé a Kabbala bölcseletének megfelelően, mint a filozófia tudománya. Ez azért van így, mert minden tanítás benne foglaltatik, ahogyan a pecsétje alapján rá van nyomva.
Természetesen a Zavarodott útmutatója nem hivatkozik egyáltalán mindarra, amit Rav Shem Tov magyarázott, és nem látta hogyan… a Teremtés könyvében ő a Kabbalát a filozófiának megfelelően magyarázta. Már bebizonyítottam hogy az ilyen kommentár stílus időpazarlás, mivel a külső tanításoknak nincs bizonyításra szüksége, és értelmetlen bizonyítást mutatni a Kabbala bölcseletének igazságosságára, mielőtt a szavait megmagyarázták volna.
Olyan ez, mint egy ügyész, aki tanúkat hoz, hogy igazolja a szavait mielőtt elmagyarázta volna az érveit (kivéve azokat a könyveket, amik az Isten munkájával foglalkoznak, mivel az Isten szolgálatának bölcselete valóban szemtanúkat kíván meg az igazságossága és sikere révén, és ebben az igazság bölcselete segíthetne nekünk).
Viszont minden fogalmazása az ő stílusában nem jelent pazarlást. Miután mi átfogóan megértettük a bölcseletet önmagában, képesek leszünk sok segítséget kapni a hasonlatokból, ahogyan az összes tanítás benne foglaltatik, ahogyan azok a módok is, amivel keressük őket.
 

Engedély megadása
Boldog vagyok, hogy olyan generációban születtem, amikor lehetséges feltárni az igazság bölcseletét. És megkérdezheted, „Honnan tudod, hogy engedély van rá?” Azt fogom mondani, hogy engedélyt kaptam, hogy közreadjam. Egészen mostanáig a módok amin keresztül lehetséges volt nyilvánosan elköteleződni és teljesen elmagyarázni minden szót, nem tárultak fel egyetlen bölcs számára sem. És én is megesküdtem a tanáromnak, hogy nem adom ki, ahogyan a diákok megtették ezt előttem. Viszont ez az eskü és tiltás csak azokra a módokra vonatkozik, amiket szájról szájra adtak át generációról generációra, egészen a prófétákig és azelőttig. Ha ezeket a módszereket feltártam volna a nyilvánosság számára, sok kárt tennének, olyan okok miatt amit csak mi tudunk.
Mégis az a mód, ahogyan én elköteleződöm a könyveimban egy engedélyezett mód. Sőt mi több arra utasított a tanárom, hogy bővítsem ki annyira amennyire csak tudom. Úgy hívjuk ezt mint „a módszert, hogy felöltöztessük az anyagot”. Meglátod majd, a Rásbi írásaiban, hogy ő ezt így hívja, „ engedély adása”, és ez az amit a Teremtő megadott nekem a legteljesebb mértékig. Ezt nem a bölcs nagyságától vesszük függőnek, hanem a generáció állapotától, ahogyan a bölcseink mondták, „ Kis Sámuel érdemes volt, stb. de a generációja nem volt érdemes.” Ezért mondtam azt, hogy díjazva lettem a bölcselet feltárásával, mert ez a generációm miatt van így.

Elvont nevek
Ez egy nagy hiba, hogy azt gondoljuk hogy a Kabbala nyelvezete elvont neveket használ. Épp ellenkezőleg csak a valóságosat érinti meg. Valóban vannak dolgok a világban amik akkor is igazak, amikor nem fogjuk fel őket, éppúgy mint a mágnes vagy az elektromosság. Mégis, ki volna olyan balga, hogy azt mondja, hogy ezek elvont nevek? Végül is, mi átfogóan ismerjük a hatásaikat, és nem tudnánk kevésbé törődni azzal, hogy nem ismerjük a lényegüket. Végül úgy utalunk rájuk, mint bizonyos rájuk vonatkozó cselekedetek tárgyaira. És ez a valódi név. Még egy gyermek, aki csak most tanulja őket, nevén tudja nevezni őket, hacsak érezni kezdi a cselekedeteiket. Ez a mi törvényünk: Mindent, amit nem érünk el, nem nevezünk nevén.

A lényeg nem fogható fel fizikai szinten
Sőt mi több, még a dolgok, amiket úgy képzelünk, hogy a lényegüknél fogva ismerünk, mint a köveket vagy fákat, egy őszinte vizsgálat után nulla eléréssel bírunk a lényegükre vonatkozólag, mivel csak a hatásaikat érjük el, ami együtt áll az érzékeink megfigyelésével, amivel feléjük viseltetünk.

Lélek
Például amikor a Kabbala azt mondja, hogy három erő létezik, 1) Test, 2) Mozgató lélek és 3) Szent Lélek, ez nem utal a lélek lényegére. Ez a lelki lényeg folyékony; ez az amire a pszichológusok „self”-ként utalnak, és a materialisták „elektromosságként”.
Időpazarlás a lényegéről beszélni, ahogyan nem rendeződik a benyomásokba az érzékeink érintésén keresztül, ahogyan az minden fizikai tárggyal van. Viszont azzal, hogy megfigyeljük a lényegét ennek a folyadéknak, három féle hatást jelent ez a spirituális világokban, mi áthatólag különbséget teszünk közöttük különböző nevek segítségével, a pillanatnyi műveleteknek megfelelően a Felső Világokban. Így nincs itt már elvont név, hanem megfoghatóak a szó teljes értelmében.
 

Egység
A legnagyobb csoda ebben a bölcseletben az integráltság, ami benne foglaltatik: minden része a teljes valóságnak benne van, egészen addig, míg egyetlen dologgá nem válnak – a Mindenhatóvá, mindenné egyszerre.
A kezdetekben rájössz, hogy minden tanítás a világon visszatükröződik benne. Azok pontosan a saját rendjük szerint rendeződnek el benne. Ennek megfelelően rájöhetünk, hogy minden világ és a rend magán az igazság bölcseletén belül, ami megmérhetetlen, csak tíz valóság alatt egyesül, amit a „Tíz Szfirának” nevezünk.
Ezek után ez a tíz Szfira négyféle módon rendeződik, ami a négy-betűs Név. Ezután ez a négy mód a Jod csúcsába foglalódnak, ami az Ein Szof-ot (végtelenséget) jelenti.
Ezen a módon, aki belekezd az igazság bölcseletébe, a Jod csúcsával kell, hogy kezdje, és onnan a tíz Szfiráig az első világban, amit „Adam Kadmon világának nevezünk”. Onnan valaki megláthatja hogy az Adam Kadmon világának számos részlete szükségszerűleg kiterjed az okok és következmények módján, ugyanazoknak a törvényeknek megfelelően, amit mi a csillagászatban és a fizikában fedezünk fel, ami folyamatos, törhetetlen törvényt jelent ami szükségszerűen egymástól származik, leereszkedik egymásról, a Jod csúcsáról egészen az Adam Kadmon világának összes részébe. Onnan egymásban foglaltatnak a négy világból a pecsét és a lenyomat módján, ameddig el nem érkezünk evilágunk összes részéhez.. Ezután, egymásba foglalódnak, ameddig mind el nem jutnak az Adam Kadmon világáig, aztán a tíz Szfiráig, aztán a négybetűs névig, fel a Jod csúcsába.
Megkérdezhetjük, „Ha az anyag ismeretlen, hogyan tudjuk tanulmányozni és megkülönböztetni azt”? Valóban így fogod találni minden egyes tanításban. Például, amikor élettant tanulsz – a számos szervet, és hogy hogyan hatnak egymásra – ezeknek a szerveknek nincs hasonlóságuk az általános tárggyal, ami a teljes élő emberi lény. Viszont idővel, amikor behatóan ismered a bölcseletet, megalapozhatsz egy általános kapcsolatot az összes részlethez, ami feltételével a test működik.
Ugyanez van itt is: az általános téma az ő Isteniségének feltárulása a teremtményei számára, a célnak megfelelően, ahogyan írva van, „…a földnek tele kell lennie az Úr tudományával.” Viszont egy kezdő bizonyosan nem rendelkezik ismerettel az általános témáról, amit mindegyike irányít. Emiatt neki el kell sajátítania az összes részletet és hogy azok hogyan vannak egymásra hatással, ahogyan az okaik is az okoknak és következményeknek megfelelően, egészen addig, amíg valaki be nem teljesíti az egész bölcseletet. És amikor valaki áthatóan ismer mindent, ha megtisztult lelke van, bizonyos hogy az általános témával meg lesz jutalmazva.
És akkor is ha nincs jutalmazva, nagy jutalmat jelent bármiféle felfogás elnyerése erről a nagyszerű bölcseletről, aminek az előnye minden egyes tanítással szemben az a témáik értéke, ahogyan a Teremtő előnye a teremtményeivel szemben is értékelve van. Ugyanígy, ez a bölcselet, aminek tárgya Ő, sokkal értékesebb, mint a bölcselet, aminek az Ő teremtményei a tárgya.
Ez nem azért van így, mert felfoghatatlan hogy a világ tartózkodik hogy elmélkedjen felőle. Végül is egy csillagász nem fogja fel a csillagokat és a bolygókat, hanem csak a mozgásaikat, amiket végrehajtanak egy csodás bölcsességgel ami előre meghatározza egy csodálatos Birodalomban. Ugyanígy a tudás az igazság bölcseletében nincs jobban elrejtve, hogy még a kezdők is megérthessék a mozgásokat. Inkább az egész megelőzése azért volt, mert a Kabbalisták, nagyon bölcsen elrejtették azt a világtól.

Az igazság bölcseletének lényege
Most már tiszta, hogy az élő fajok kiterjedése ebben a világban és az életük magatartása egy csodálatos tudomány, az Isteni Javak megjelenése a világban, a fokozatok és a cselekedeteik módja egyesül hogy megteremtsen egy csodálatos tudományt, sokkal többet, mint a fizika tudományát. Ez azért van így, mert a fizika a tudománya a bizonyos részek létezésének egy bizonyos világban. Egyedi a tárgya és semmilyen más tudomány nem foglaltatik benne.
Ez nincs így az igazság bölcseletével, mivel ez a tudománya a teljes mozdulatlan, növényi, állati és beszélő szintnek minden világban minden egyes viselkedésével és magatartásával, ahogyan a Teremtő Gondolatában benne foglaltatnak, ami a céljukban van. Ebből az okból kifolyólag, minden tanítás a világon a legutolsóktól a legnagyobbakig, csodálatosan benne foglatatik, ahogyan kiegyenlíti az összes különféle tanítást, egymástól a legkülönbözőbbeket, legtávolabbiakat, ahogyan a kelet is messze van a nyugattól. Ez mind egyenlővé teszi őket, ami azt jelenti, hogy minden egyes tanítás rendje arra kényszerül, hogy ennek megfelelően viszonyuljon hozzá.
Például, a fizika tudománya pontosan lett elrendezve, a világok és a Szfirák rendje szerint. Ugyanígy a csillagászat tudománya is ennek a rendnek megfelelően lett elrendezve, és a zene tudománya ugyanígy… stb. Így rájöhetünk, hogy minden egyes tanítás el van rendezve és egy egyedi kapcsolatot és egyedi viszonyulást követnek, és ők mind olyanok, mint a gyermekek kapcsolata a szüleivel. Így ők feltételt adnak egymásnak; az igazság bölcselete ami feltételt szab minden tanításnak, és az összes tanítás ennek megfelelően működik. Ezért nem találunk egyetlen hiteles Kabbalistát sem, aki híján lenne az összehasonlító tudományoknak a világ összes tanításaiban, mivel az igazság bölcseletéből magából kapják meg azt, és benne foglaltatnak.