Kabbala média

Az óvatosság gyakorlásának fontossága a Természet törvényeivel kapcsolatban
Mi mind pusztán láthatjuk, hogy az emberi fajnak társas életet kell folytatnia, azaz nem létezhet és tarthatja fent magát mások segítsége nélkül. Ennélfogva képzeljünk el egy olyan eseményt, hogy valaki visszavonul a társadalomtól, egy elszigetelt helyre és ott szörnyű életet él, és nagy fájdalmai vannak, mivel nem tudja biztosítani a szükségleteit. Ennek az embernek nem volna joga panaszkodnia a sorsának Gondoskodásáról. És ha egy ember megtenné, azaz panaszkodna és átkozná a keserű sorsát, csak a butaságát mutatná be.
Ez azért van, mert a Gondoskodás egy kényelmes és kellemes helyet készített elő neki a társadalomban, így nincs igaza abban, hogy visszavonul tőle egy elszigetelt helyre. Egy ilyen embert nem szabad sajnálni, mert a Teremtés természete ellen cselekszik. És mivel van olyan lehetősége, hogy úgy éljen, ahogyan a Gondoskodás ezt neki rendelte, nem szabad őt sajnálni. Ezzel a mondattal az egész emberiség vita nélkül egyet értene.
Ezt egy vallásos módon is be tudnám mutatni, olyan formát adva neki, mint: mivel a Gondoskodás a Teremtőtől ered, akinek kétségtelenül célja van a cselekedeteivel, mivel nincs cselekedet cél nélkül, bárkit aki ezt a törvényt megtöri a természet törvényei közül, amit Ő belénk nyomott, megrontja a célzott irányt.
Mivel a cél kétségtelenül a természet törvényeire alapul, ebből senki nem képez kivételt, ahogyan az okos munkás nem adna hozzá vagy venne el egy hajszálnyit sem a szükséges cselekedeteihez hogy elérje a célját, ő aki egyetlen szabályt is megszeg, megkárosítja a célzott irányt, amit a Teremtő kitűzött, és ennélfogva a természet megbünteti. Ezért nekünk, a Teremtő teremtményeinek sem szabad sajnálnunk őt mivel a természet törvényeit szentségteleníti meg és meggyalázza a Teremtő célját. Ez, úgy hiszem, a mondat lényege.
És hiszek abban, hogy nem jó ötlet bárkinek is ellentmondani ezzel a lényeggel, ami a mondatban rejlik, mert a mondat szavai egyek. Mi a különbség, ha mi azt mondjuk, hogy az irányítót „természetnek” hívjuk, ami elme nélküli és céltalan, vagy azt mondjuk hogy a felügyelő bölcs, csodás, tudva és érezve hogy célja van a cselekedeteinek?
Végül is, mind be kell hogy ismerjük és egyet kell értenünk vele, hogy muszáj a Gondoskodás parancsolatait betartanunk, azaz a természet törvényeit. És mind beismerjük, hogy aki megtöri a Gondoskodás parancsolatait, azaz a természet törvényeit, azt a természetnek meg kell büntetnie, és nem szabad hogy bárki is sajnálja őt. Ezért a mondat természete ugyanilyen, és az egyetlen különbség csak az okban van: ők fenntartják, hogy az ok szükséges, és én fenntartom, hogy céllal van így.
Azért hogy elkerüljem a két nyelv használatát mostantól – a természetet és a felügyelőt – aközött, amit én mutattam nincs különbség a törvények követését illetően, a legjobb, ha félúton találkozunk és elfogadjuk a Kabbalisták szavait, ami azt mondja hogy a HaTeva (a természet) ugyanolyan számértékkel bír (a héberben), mint az Elokim (Isten) – nyolcvan hattal. Ekkor, én képes vagyok Isten törvényeit „természet Micváinak (parancsolatainak) hívni, vagy ugyanígy visszafelé, mert ők egyek és ugyanazok, és nekünk ezt nem kell tovább tárgyalnunk.
Most nagyon fontos nekünk, hogy a természet Micváit (a héberben Micvot a többes száma a Micvának) megvizsgáljuk, hogy tudjuk mit kér tőlünk, különben könyörtelenül megbüntet minket. Elmondtuk, hogy a természet rákötelezi az emberiséget hogy társas életet éljen, és ez egyszerű. De a társas életre való tekintettel meg kell vizsgálnunk a Micvákat amire a természet kötelez minket.
Egy általános vizsgálat során úgy találjuk, hogy csak két Micvát kell követni a társadalomban. Ezt úgy hívják „megszerzés” és „adományozás”. Ez azt jelenti, hogy minden tagjának a természet szerint meg kell kapnia a szükségleteit a társadalomtól, és a társadalom hasznára kell lennie a jólétéért történő munkája során. És ha valaki megtöri ezt a két Micvát, könyörtelenül büntetést kap.
Nem kell különösen megvizsgálnunk a megszerzés Micváját, mivel a büntetést azonnal végrehajtják, ami bármiféle hanyagságot megakadályoz. De a másik Micváért, ami a társadalom irányába történő adományozásról szól, nem csak hogy nem azonnal kapjuk a büntetést, hanem indirekt módon kapjuk azt. Ennélfogva ez a Micva nincs megfelelően betartva.
Ezért az emberiség szörnyű zűrzavarban fortyogott, harccal és az éhínséggel, és a következményeivel ami eddig nem maradt abba. És az ezzel kapcsolatban a csodálatos, hogy a természet, mint egy kiváló bíra, megbüntet minket a fejlődésünk során. Ezért mi láthatjuk, hogy amilyen mértékig az emberiség fejlődik, a fájdalmak és szenvedések veszik körül a létezésünket, és ezek megtöbbszöröződnek.
Ezért tudományos, empirikus alapja van annak, hogy a Gondoskodás azt parancsolta nekünk, hogy teljes erővel tartsuk be a másoknak adományozás Micváját, olyan módon, hogy közülünk senki nem dolgozzon kevesebbet annál, amilyen mérték szükséges ahhoz, hogy a társadalom sikerét és boldogságát fenntartsuk. Amennyire mi lusták vagyunk ezt teljes mértékben megtenni, a természet nem áll meg a büntetésben és bosszút áll.
És a csapások mellett, amit ma elszenvedünk, számításba kell vennünk a kivont kardot a jövő felett. A helyes következtetés amire juthatunk – az annyi, hogy a természet végül is legyőz minket és végül rákényszerülünk megfogni egymás kezét és követni a Micváit, a szükségessel megegyező mértékben.