Kabbala média

Tapasztalat általi bizonyíték a munkájára
De aki kritizálni akarja a szavaimat még mindig megkérdezheti, „bár eddig bebizonyítottam, hogy az egyénnek mások hasznára kell dolgozni, hol van a bizonyíték, hogy ennek a Teremtőért kell történnie?”
A történelem valóban az érdekünkben hordozott bajokat, és egy előre megalapozott tényt készített elő nekünk, ami alkalmas a teljes méltatásra és a kétségtelen végkövetkeztetésre: bárki megláthatja, hogy egy nagy társadalom azaz Oroszország állama, több száz milliós lakossággal, több földdel, mint teljes Európa, nyersanyagban mindenki felett állva, és akik már egyetértettek azzal, hogy közösségi életet élnek és gyakorlatilag eltörölték a magántulajdont, ahol mindenki a közösség jólétéért fáradozik, látszólag teljes mértékben elérte a másoknak adományozás erényét, amennyire az emberi elme képes azt felfogni.
Mégis menj és nézd meg, hogy mivé váltak: ahelyett, hogy emelkednének és túlhaladnának a kapitalista országok vívmányain, még alacsonyabbra süllyedtek. Most, nem csak hogy nem képesek a kapitalista országoknál kicsit jobban a munkások életének hasznára lenni, még a napi kenyerüket sem tudják biztosítani, és a ruhákat hogy eltakarják a húsukat. Valóban ez a tény nyugtalanít minket, mert az ország gazdagságát megítélve és a hatalmas népességét, értelmetlennek tűnik, hogy ide jutottak.
De ez a nemzet egy bűnt követett el, amit a Teremtő nem fog megbocsátani: mindazt a drága és magasztos munkát, azaz a másokért adományozást, amit elkezdtek megcselekedni, a Teremtőért kell megtenni, nem az emberiségért. És mivel ők nem az Ő nevéért csinálták a munkálkodásukat, a természet szempontjából nincs joguk a létezésre.
Próbáld meg elképzelni, hogy minden ember a társadalomban azon fáradozik, hogy betartsa a Teremtő Micváit a vers mértékéig: „És szeretned kell az Uradat Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkeddel, teljes erőddel.”, és olyan mértékig amennyire valaki azon fáradozik, hogy az a barátja igényeit és szükségleteit teljesítse, annak teljes mértékében amennyire a saját kívánságait akarja kielégíteni, ahogyan írva van, „szeresd a másikat, mint önmagadat”.
Ha a Teremtő maga volna a célja minden munkásnak, miközben a társadalom jólétéért dolgozik, azaz hogy a munkás azt várná, hogy ez a társadalomért végzett munka Dvekuttal (összeolvadással) jutalmazza őt Ővele, minden jóságnak, igazságnak, kellemességnek és finomságnak forrásával, nem lenne kétséges hogy pár éven belül gazdagság jelenne meg az országok között az összerakott világban. Ez azért van mert akkor képesek lennének felhasználni a nyersanyagokat a gazdag termőföldjükön, tényleg példát jelentenének minden ország számára, és áldottnak tekinthetőek lennének a Teremtő által.
De ha az összes munka a másokért történő adományozásért csak azon alapul hogy a társadalomnak hasznára legyünk, ez egy rozoga alapot jelent, mert ki kötelezné rá az egyént hogy erőfeszítést tegyen a társadalomért? Egy száraz, élettelen alapelvben, senki sohasem remélhet motivációt, még a fejlett egyének sem, a fejletlenebbek pedig még kevésbé. Ezért megjelenik egy kérdés, „Honnan fogja a munkás vagy a paraszt a munkájához kielégítő motivációját megkapni?”
A napi kenyeréért nem fogja sem megnövelni sem lecsökkenteni az erőfeszítéseit, és nincs cél vagy jutalom előtte. Jól ismert a természetet kutatók számára, hogy valaki nem tudja a legkisebb mozdulatot megtenni motiváció nélkül, anélkül hogy valamilyen módon ne lenne a saját hasznára.
Amikor például valaki egyik kezét elmozdítja a székről az asztalra, ez azért van, mert azt gondolja, hogy a kezét az asztalra tenni több élvezetet jelent neki. Hogyha nem így gondolta volna, akkor a kezét a széken hagyta volna az élete hátralévő részére anélkül hogy egyáltalán megmozdította volna. Ez a nagyobb erőfeszítésekkel ugyanígy van.
És ha azt mondod, hogy van megoldás – hogy felügyelet alá helyezzék őket hogy mondjuk munkabér-megtagadással büntethetnek bárkit aki lusta a munkájában, azt fogom kérdezni „Mondd el nekem hogy a felügyelők honnan veszik a motivációjukat a munkára?” Mivel egy helyen állni és figyelni az emberekre és motiválni őket hogy munkát végezzenek az szintén egy nagy erőfeszítés, talán még nagyobb mint a munka maga. Ennélfogva ez olyan mintha valaki be akarna kapcsolni egy gépet anélkül hogy üzemagyagot adna neki.
Ezért őket elítéli a természet, mivel a természet törvénye megbünteti őket, mert nem alkalmazkodnak ahhoz, hogy a parancsolatait betartsák – az ilyen adakozás másoknak a Teremtő munkájának formájában van, hogy elérjék azon keresztül a Teremtés célját, ami Dvekut Ővele. Ezt elmagyaráztam a „Matan Torah” cikkben (hatodik rész), hogy ez a Dvekut olyan mértékig jön el a munkáshoz, amennyire képes lemérni az Ő kellemes és örömteli adományát, ami megnövekszik egészen a vágyott mértékig, hogy felemelkedjen és megismerje az ő hitelességét, addig fejlődik, hogy jutalmazva lesz a túlzással is ami következő szavakban van: „Nem látott a szem Istent rajtad kívül.”
És képzeld el, hogy a paraszt és a munkás képes lenne érzékelni ezt a célt előttük, miközben dolgozik a társadalom jólétéért, neki bizonyosan nem kellene semmilyen felügyelő, mivel elegendő motívációt kapna egy nagy erőfeszítésért, ami ahhoz is elég, hogy a társadalmat a végső boldogságba felemelje.
Ilyen módon megérteni mindezt valóban nagy gondosságot, és bizonyított magatartást igényel. De mindenki láthatja, hogy enélkül nincsen joga létezni a makacs, meg nem alkuvó természet nézőpontjából, és ez az amit be akartam itt bizonyítani.
Ezért nyilvánvalóan bebizonyítottam, az empirikus értelem szempontjából – a gyakorlati történelem kibontakozik a szemeink előtt – hogy nincs másik gyógyszer az emberiség számára, csak a Gondoskodás parancsolatainak elfogadása: adományozás másoknak azért hogy örömöt okozzunk a Teremtőnek, a két gondolat mértékében.
Az első az, hogy „szeresd a másikat mint önmagadat”, ami a munka mutatója maga. Ez azt jelenti, hogy a munka mértékének abban, hogy másoknak odaadjuk a társadalom boldogságát, nem szabad kevesebbnek lennie, mint annak a mértéke ami az emberbe van ágyazva, hogy a saját szükségletével foglalkozzon. Sőt mi több, ennek a társának szükségleteit a sajátja elé kell tenni, ahogyan írva van a „Matan Torah” című cikkben.
És a másik gondolat az, hogy „És szeresd az Uradat Istenedet teljes szíveddel, és teljes lelkeddel, és teljes erőddel.” Ez a cél, amit mindenki szeme előtt kellene hogy legyen, amikor a társa igényein munkálkodik. Ez azt jelenti, hogy a munkát és az erőfeszítéseket csak a Teremtőnek kell szeretnie, amit Ő mondott és megteszi az Ő akaratát.
És ha szeretnél figyelni, élhetsz a föld gyümölcsein, hogy szegénység és kínok és kizsákmányolás nem lesz már a földön, és minden egyes ember boldogsága még magasabbra emelkedik, mérhetetlenül magasra. De ameddig visszautasítjátok, hogy elfogadjátok a szerződést a Teremtő munkájáért a legteljesebb mértékig, a természet és a törvényei készen állnak hogy bosszút álljanak.
És már megmutattuk, hogy nem enged el, ameddig le nem győz minket és el nem fogadjuk az ő irányítását akármit is parancsol.
Most gyakorlati, tudományos kutatást adtam át nektek az empirikus értelem kritikájával a teljes szükségét tekintve, hogy minden ember teljes szívéből elfogadja az Isten munkáját, teljes lelkével és teljes erejével.