Az élet fája – vers

Abban a pillanatban mielőtt a kiáradások kiáradtak volna
és a teremtmények megteremtődtek volna,
Az egyszerű Felső Fény kitöltötte a teljes létezést.
Nem létezett üresség, sem üres atmoszféra, lyuk, vagy üreg,
De a mindenség határtalan fénnyel volt betöltekezve.
Nem létezett fej, vagy farok,
De minden egyszerű volt, finom fény, egyenletesen és egyenlően kiegyensúlyozva
És a „Végtelen Fényének (Ein Szof)” hívták.
És az Ő egyszerű akaratára, vágy született rá, hogy világ teremtődjön, és a kiáradások kiáradjanak,
Hogy az Ő valóságai, Ő nevei, Ő megjelölései a fényben mutassák meg tökéletességüket,
Ami a világ keletkezésének eredője volt,
Majd Önmagát a Középrészre szorította meg,
Pontosan középre,
Szorította a Fényt.
És a fény azon középső pont széleire vonzódott ki.
És üres tér maradt, vákuum
A középső pont körül körözve,
És a megszorítás állandóvá vált,
Az üres pont körül,
Így hát az űr
Egyenletesen körözött körülötte.
Ott, a megszorítás után, amikor a hiányzó hely üres maradtm
Pontosan a középső pont közepén,
Egy hely keletkezett,
Ahol a kiáradott és teremtett lakhatott.
Aztán a Végtelen Fényből egyetlen vonal indult ki,
Abba az rés aláereszkedve.
És azon a vonalon keresztül, Ő teljesedett ki, teremtett, formát, és
Elkészítette az összes Világokat.
Mielőtt ez a négy világ létrejött
Egy végtelen volt, egy név, csodálatos, rejtett egységben,
És még a hozzá közeli szegletekben
Sem volt erő és megszerzés a végtelenben
Nem volt elme, ki felfoghatta volna Őt,
Az ő számára nem volt hely, nem volt határ, nem volt név.

Az ARI, egy 16. századi Kabbalista, Az Élet Fája, Első rész, Első kapu